Fotó:deacbasket.hu
A DEAC Budapesten, a MAFC otthonában tehetett újabb lépést a bennmaradás felé. Jól kezdődött cívisvárosi szempontból az alsóházi mérkőzés, hiszen másfél perc után Lilov duplájával már 7–2-re vezetett a Berényi-legénység. Ébresztőt fújtak a fővárosi légiósok, és egy 7-0-s sorozattal fordítottak (9-7). Szoros küzdelmet hozott az első negyed, de pontesőről túlzás lenne beszélni. Dukics két büntetőből egyet értékesített az etap végén, így minimális hátránya tudatában szusszanhatott egyet a Debrecen (19-18).
A második felvonásban sem tudott egyik csapat sem elszakadni, a legnagyobb differencia a felek között mindössze két egység volt. 26–25-nél befagyott az eredmény, a több percig tartó csendet végül Martinics büntetője törte meg. Fodor, Dukics összjátékot követően utóbbi „köszönt be”, kicsivel később Armwood próbálkozott meg egy hármassal, de az amerikai nem talált be, maradt a 30-28.
Az egykoron Debrecen is pattogtató Fodor Márton ismét ihletett formában kosarazott, a harmadik etap elején egy trojkának köszönhetően már 14 pontnál tartott. A DEAC egy 13-0-s szériával lepte meg riválisát, érkezett is az időkérés hazai részről. A hajdúsági hengert Hot állította meg, bő négy minutum után született újabb MAFC-kosár. Martinics nem fukarkodott a gólpasszokkal, előbb Velkey Jánost, majd Lauderdale-t hozta kihagyhatatlan helyzetbe, végül egy távolit is bedobott (38-48). A DEAC a harmadik negyedet 14 ponttal nyerte meg, így bizakodva várhatta az utolsó periódust (41-53).
A negyedik negyedben sem tudott lőtávolon belülre kerülni a MAFC, a DEAC magabiztosan őrizte az előnyét. A cívisek csapatkapitánya, Molnár András fontos pillanatban jelentkezett egy hármassal, így újra tíz lett a vendégek előnye (52-62). A 60-76-os végeredményt Jahmal Jones állította be. Bognár Kristófék győzelmében a lepattanózás döntő jelentőséggel bírt, hiszen a MAFC 28 lecsorgó labdát gyűjtött be, míg a debreceniek 46-ot.
A DEAC legközelebb jövő szombaton lép parkettre a bajnokságban, ekkor Jászberényben vizitálnak Berényi Sándor tanítványai.
MAFC-DEAC 60-76 (19-18, 11-10, 11-25, 19-23)
B. Á.




