DEAC U14: Fölényes győzelemmel zárták az évet a fiúk

Az őszi szezon zárómérkőzésén Mátészalkán lépett pályára Benczik Zsolt csapata.

0

2006.-300x180 DEAC U14: Fölényes győzelemmel zárták az évet a fiúk

Nem sok esélyt adtak a Mátészalkának egyetemi ifjaink, már az első percben jelezték, mindhárom pontra igényt tartanak. Fölényben játszott csapatunk, irányították a játékot, az történt a pályán, amit ők akartak. Etemez találata után Juscsák percei következtek, aki négyszer zörgette meg a hazaiak hálóját, közben Incze is betalált. Lényegében ekkor már minden lényeges kérdés eldőlt, ami végül is előzetesen sem volt kérdés. Szünet után ismét Etemez volt eredményes, de visszább esett valamelyest a fiúk teljesítménye. A szabolcsiak is bátrabban játszottak, ennek eredményeképp két gólt jegyezhettek. A végeredményt Incze állította be a 79. percben.

Szép volt srácok!

Mátészalka – DEAC: 2:8 (0:6)

DEAC: Szőke (Borkó 41’), Etemez, Sárközi (Harsányi 49’), Kozma (Csordás 41’), Harasztosi (Bikki 49’), Tóth Zs. (Balog 41’), Juscsák, Nagy P. (Széles 49’), Bodnár (Deczki 41’), Incze, Mozga

Edző: Benczik Zsolt

Gólszerzők: Etemez 1’, 49’, Juscsák 10’, 14’, 27’, 36’, Incze 30’, 79’

Benczik Zsolt: Az őszi szezon utolsó mérkőzését Mátészalkán játszottuk, szerettük volna jó játékkal zárni az évet. Rögtön a mérkőzés elején gólt szereztünk, érződött, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat. Kellően fegyelmezettek, egyben kreatívak voltunk, a félidő végére eldöntöttük a három pont sorsát. A második játékrészben már nem tudtunk ennyire dominálni, de összességében így is elégedett vagyok a látottakkal. Tanulságos féléven vagyunk túl, a csapat nagy részének ez volt az elő nagypályás szezonja, úgy gondolom, nem vallottunk szégyent. Sok mindenben kell még fejlődnünk, szeretnénk a tavaszi szezonban több pontot szerezni és előrébb végezni a tabellán. Gratulálok a csapatnak, Hajrá DEAC!