
U13
Sajnos a Balmazújváros nem tudott eljönni, így Garamvölgyi Péter tanítványai egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A játékosok átérezték, edzőjüknek mit is jelent ez a torna, mindkét mérkőzésen a legjobb játékukat nyújtva magabiztosan győztek és megnyerték az értékes trófeát.
Csoportmérkőzés:
Loki Focisuli – DLA: 0:5
Döntő:
DLA – DSI: 5:0
Garamvölgyi Péter: Számomra ez a torna különösen fontos és nagyon közel áll a szívemhez, hiszen Édesapám emlékére kerül megrendezésre, immár tízedik alkalommal. Külön öröm, hogy sikerült megnyernünk. A játékosok is tudták, érzelmileg mennyit jelent ez számomra, de próbáltam levenni a vállukról a terhet, azt kértem tőluk játszanak ugyan úgy, ahogy más mérkőzéseken, akkor meg lesz a győzelem. Felszabadultan játszottunk, de végig koncentráltan, jól fociztunk, mondhatni könnyedén nyertük meg a tornát, köszönöm a csapatnak, nagy örömöt szereztek nekem és a Családomnak. Természetesen, gratulálok minden játékosomnak a szép eredményhez.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolának, Makray Balázsnak, Kozma Mihálynak és Oláh Jánosnak a nagyszerű szervezést, de minden játékosnak, edzőnek is, akik eljöttek Debrecenbe. Évről-évre egyre magasabb színvonalú a torna, egyre több csapat vesz ezen részt, nem csak itthonról, hanem külföldről is jönnek együttesek.
U12
Jó iramú mérkőzéseket játszott Száraz Ádám együttese, a csoportmérkőzéseket sikeresen vívták meg, mindkét találkozójukat megnyerték. A döntő a végletekig kiélezett küzdelmet eredményezett, a rendes játékidőben nem született gól, így büntetőrúgásokra került sor. A DLA kapusa remek napot fogott ki, két büntetőt hárított, ezzel tornagyőztes lett az Akadémia.

Csoportmérkőzések:
Loki Focisuli – DLA: 0:2
Balmazújváros – DLA: 1:3
Döntő:
Nyíradony – DLA: 0:0
Száraz Ádám: Nagyon örülünk, hogy sikerült megnyernünk a tornát, elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Kicsit rányomta a játékunkra a bélyegét a nagy meleg, de a játékosok mindent megtettek a győzelemért. A döntőben kicsit sok volt a technikai hiba, már fáradtak voltunk, de büntetőkkel végül sikerült nyernünk. Gratulálok a csapatnak, nagyon ügyesek voltak a gyerekek.
U11
Első mérkőzését magabiztosan nyerték az Opre tanítványok, majd a Balmazújváros ellen már szorosabb lett a vége, de azért meg lett a győzelem. A döntő debreceni párharcot hozott, a DEAC ellen magabiztos szép játékkal sikerült nyerni, ezzel elhódítani a trófeát.

Csoportmérkőzések:
Loki Focisuli – DLA: 0:4
Balmazújváros – DLA: 1:2
Döntő:
DEAC – DLA: 0:7
Opre Gergely: Minden évben elindulunk az emléktornán, ezzel is tisztelegve Garamvölgyi Lajos emléke előtt, akivel szerencsém volt együtt is dolgozni. A Loki Focisuli ellen kezdtünk, velük mindig izgalmas mérkőzéseket szoktunk játszani, szerencsére most sikerült 4:0-ra legyőznünk őket. A Balmazújváros ellen hátrányba kerültünk az elején, de sikerült megfordítanunk az eredményt és csoportelsőként az első helyért játszhattunk. A döntőben parádés játékkal nagyarányú győzelmet arattunk a DEAC felett. Úgy készültünk, hogy elhódítjuk a kupát, ezt sikerült is megvalósítanunk. Amiért külön büszke vagyok a játékosokra, ugyan ezen a napon a Bozsik program keretében is pályára kellett lépnünk, így ketté kellett választanom a csapatot és mindkét tornán helyt tudtunk állni, mindkettőt megnyertük, vereség nélkül. Gratulálok minden játékosnak a nagyszerű eredményhez.




