
Azt, hogy a DLA U19-es lánycsapatának a kiemelt osztályban lenne a helye, Szegedi Szabolcs tanítványai többször bizonyították, még akkor is nagyarányú győzelmeket szerezve, mikor sérülések és betegségek miatt rengeteg játékos hiányzott. Ugyan úgy, mint a mai találkozón, ahol egy szem lány ült csak a kispadon. Ez mutatja a keret erősségét illetve az is, hogy a korosztályos válogatottban is számítanak a debreceni játékosokra.
Ez a mérkőzés is bővelkedett gólokban, osztálynyi különbség volt a két csapat között. Legfőképp arra volt jó ez a mérkőzés, hogy a csapat támadási variációkat gyakoroljon. Szép támadásokból nem is volt hiány, a lányok szinte egykapuztak, a játék végig a Cegléd térfelén folyt. Akár duplája is lehetett volna a gólok száma.
Reméljük, a csapatot a következő bajnokságban legalább a kiemelt osztályban indítják, de igazából az NB-1 lenne a legalkalmasabb számukra. Érdemes lenne ezen elgondolkozni az illetékeseknek.
DVSC-DLA – Cegléd: 16:0 (10:0)
DVSC-DLA: Szabó Nikolett, Pap Anna, Kovács Krisztina, Bécsi Barbara, Éles Réka, Horváth Petra, Horváth Viktória, Kota Szabina, Terhes Tímea, Kakócz Adelina, Gajzágó Flóra
Edző: Szegedi Szabolcs
Gólszerzők: Horváth Petra 1’, 4’, 72’, Horváth Viktória 6’, 17’, 42’, 64’, Kota Szabina 16’, 44’, Éles Réka 24’, Kakócz Adelina 26’, 27’, 29’, 43’, Gajzágó Flóra 36’, 77’
Szegedi Szabolcs: Azt kértem a lányoktól a mérkőzés előtt, azokat a támadási variációkat, amiket edzéseken gyakorlunk, próbálják minél tökéletesebben megvalósítani, ezt jól meg is oldották. Sokat nem lehet mondani ilyen találkozó után, nem lenézve az ellenfelet, ez egy jó edzésnek felelt meg.




