Szerdán a Magyar Kupa 4. fordulójában volt érdekelt a Vasutas, amely gárda a hosszabbításban vívta ki a továbbjutást. Az erősen tartalékos debreceniek nagyon sok hibával és pontatlanul futballoztak, rezgett is nagyon a léc. Az NB III-as Csepel kétszer került előnybe, és már úgy nézett ki, szégyenszemre búcsúzik a DVSC ettől a sorozattól, de a ráadásban Egri és Kocsis betalált, így 3-2-re győztek a hajdúságiak. Csütörtök este az is kiderült, a februári folytatásban az NB II-es Ajkával fognak találkozni.
A kupa után ismét a bajnoki pontvadászatra kell koncentrálniuk Langéknak, akik vasárnap a listavezető Puskás Akadémia otthonában vizitálnak. A felcsútiak mérlege: hét győzelem és négy vereség, a 11 fordulóban megszerezhető 33 pontból 21-et gyűjtöttek be. Babó Levente alakulata képes a negatív meglepetésekre, alsóházi csapatok ellen háromszor is botlottak. A Kisvárda, a ZTE és legutóbb a Nyíregyháza is két vállra fektette a sárga-kékeket.
A cívisvárosiak nem indították jól az első kört, sokáig az alsóházban találkozhattunk a DVSC nevével, de elég volt két győzelem, hogy csatlakozzanak az élmezőnyhöz. Ha sikerrel veszik a következő akadályt, biztosan a dobogón zárják a hetet, ugyanis a Fradi és a Paks egymással meccsel. Ha döntetlennel zárul a zöld-fehér párharc, a Vasutas felléphet a dobogó harmadik fokára.
Van miért visszavágni a Puskásnak, a bajnoki nyitányon kétgólos vereséget szenvedtek a hajdúságiak a Nagyerdei Stadionban. Ha azt a teljesítményt nyújtják, mint legutóbb Kispesten, akkor jó eséllyel pályázhatnak a három pontra. Biztos, hogy sok Loki szurkoló kíséri el a csapatot Felcsútra és remélhetőleg győzelmet ünnepelhetnek a meccs után kedvenceikkel.
Labdarúgó NB I 12. forduló
Puskás Akadémia – DVSC
11.01. 13:30 Pancho Aréna




