
Két fronton kellett teljesíteni
Játékban mindenképp szerettünk volna előrelépni az őszhöz képest, úgy gondolom, ezt sikerült is megvalósítanunk, de a játékosok is sokat fejlődtek a bajnokság ezen szakaszában. Viszont minden héten két fronton kellett teljesítenünk, az U19-es bajnokság mellett, a keret zöme a megyei bajnokságban is pályára lépett, a csapatot ezért sokszor meg kellett osztani és ez egészen más felkészülést igényelt, mint normál körülmények közt, de a fiúk jól megoldották ezt a feladatot is. Mentálisan és a játékhoz való hozzáállásban nagyot léptek előre a játékosok, érettebbé vált futballjuk. Szerkezetben nem változtattunk, leginkább a 4-3-3-as felállásban játszottunk, de a 4-4-2-t is alkalmaztuk, igaz ez utóbbit ritkábban. Mindenképp pozitívum, hogy a csapat, ha hátrányba került, akkor is ment előre, próbálták megfordítani az eredményt, egész tavasszal, a Puskás elleni két mérkőzést leszámítva jól játszottunk, meg volt az esélyünk a győzelemre. A bajnokság végére, még ha az eredmény nem is mindig mutatta, összeállt a csapat, még ha nem is elsődleges szempont volt az eredmény, azért meg kell tanulni győzni, ebben van bennem némi hiányérzet. Amiben feltétlenül javulni kell még, hogy minden mérkőzésen úgy jöjjenek le a pályáról, hogy mindent kiadtak magukból, ez által még jobb teljesítményre lesznek képesek.
Július 16.-án kezdődik a felkészülés
Július 16.-ig tart a pihenő a játékosoknak, de egyéni feladatokat mindenki kapott, hogy megfelelő fizikai állapotban kezdjék majd meg a felkészülést. Én is próbálok odafigyelni a szabadság alatt a kondíciómra, eljárok továbbra is futni, de ez idő alatt is képzem magam, olvasom a szakirodalmakat. A délutánjaimat pedig a világbajnokság tölti ki, eddig minden mérkőzést sikerült megnéznem. Nagyon nehéz megjósolni, kik kerülhetnek oda a végére, sok jó csapat van, azt gondolom, az esélyesek folyamatosan fognak formába lendülni. Személy szerint a németeket favorizálom, bár vereséget szenvedtek első mérkőzésükön. Nem tudnám megjósolni most, hogy ki nyerheti majd meg a VB-t.




