Sikerült az elmúlt bő két hónapban megszokni a debreceni közeget?
Abban a korban indult felnőtt játékospályafutásom, mikor a DVSC sorban nyerte a bajnoki címeket, Debrecen ezért is különleges hely számomra. Sok meccsen védtem, mikor a Loki volt az ellenfél, és nem volt sok pozitív élményben részem. Megtiszteltetés annál a klubnál dolgozni, amely a hazai labdarúgás elmúlt 25 évének meghatározó egyesülete. Hétszer nyert bajnokságot, hatszor Magyar Kupát, játszhatott BL és EL csoportkörben, és ezt nem sok klub mondhatja el magáról. Sok régi ismerőssel találkoztam, akikkel egykor ellenfelek voltunk a pályán, tőlük, de a többi kollégától is minden segítséget megkaptam, kapok, így könnyen ment a beilleszkedés, hamar felvettem a ritmust. A körülmények ideálisak, a Nagyerdei Stadion és a Pallagi Edzőcentrum minden igényt kielégít, a jót pedig könnyű megszokni. Olyan legendák vannak az első csapatnál és a DLA-nál, akik írták, alakították a DVSC újkori történelmét, így azt, hogy mi az akadémia identitása, azt nem én, hanem ők mondják meg. Bár szakmai igazgató vagyok, olyan, hogy főnök-beosztott viszony nem létezik, egy célért dolgozunk a kollégákkal, és ebben mindenkinek megvan a maga szerepe, ez pedig tökéletesen működik.
Említetted, sok meccset vívtál csapataiddal a Loki ellen. Vannak melyek kimondottan emlékezetesek?
Bár akkor nem ellenfélként jártam Debrecenben, de a 2014-es stadionavató egy szép emlék, a csapat az Újpestet győzte le 3-1-re. Május végén én is pályára léphettem a Honvéddal ebben az ékszerdobozban, már megnyerte a bajnokságot a DVSC, mi azonban kicsit elrontottuk az ünnepet, ugyanis 2-0-ra nyertünk. A győzelem mellett fantasztikus élmény volt telt ház előtt játszani. Azért a negatív élmény volt több, hogy csak egyet említsek, a Fradival 3-1-re kikaptunk, és az eredmény ránk nézve volt hízelgő. Ha a Loki végig százszázalékot nyújt, kaphattunk volna egy hatost az „Oláhgabin”. Sorolhatnék még több meccset is, ám ezek legtöbbje nem párosult sikerrel.
Sokat kellett gondolkozni, hogy elfoglald a felkínált szakmai igazgatói széket?
Mikor jött a felkérés, legyek az akadémia szakmai igazgatója, nem kellett sokat gondolkoznom, azonnal igent mondtam. Az elmúlt két évben utánpótlás válogatottaknál dolgoztam, megtapasztalhattam, mennyire más a nemzetközi szint. Bízok abban, azzal a tapasztalattal, melyekkel az elmúlt időszakban gazdagodtam, közelíteni tudunk ehhez a szinthez. Mikor elfogadtam a felkérést, ez lebegett a szem előtt, illetve az, hogy még több játékost adjunk a válogatottnak.
Nem akárkitől vetted át szakmai igazgatóként a stafétabotot…
Bandi bá (Herczeg András – szerk.) élő legendája a hazai futballnak, az utolsó magyar szakember, aki Bajnokok Ligája csoportkörbe vezette csapatát. Már akkor szerencsém volt megismerni, mikor az utánpótlásválogatottnál edzőm volt. Nagyon jó a viszonyunk, kiválóan a munkakapcsolatunk, úgy érzem, jó párost alkotunk. Az ő hatalmas tapasztalata és az én fiatalos lendületem jól egészíti ki egymást. Egyébként én úgy fogalmaznék, nem átvettem tőle a szakmai igazgató posztot, hanem becsatlakoztam az akadémia életébe.
Vezetőként mik a lefontosabb célkitűzéseid?
Mint említettem, fontos, hogy minél több fiatalt adjunk a válogatottnak, ezáltal a gyerekek megtapasztalhatják, milyen is a nemzetközi labdarúgás. Miért lényeges ez? Ha egy adott körben mozogsz, akkor az számodra az a mérvadó. Egy példát említve: mikor barátommal biliárdozunk, úgy érezzük, milyen jók is vagyunk, aztán találkozunk egy olyan emberrel, aki magasabb szinten játszik, rájövünk, egyáltalán nem vagyunk olyan jók, mint ahogy gondoltuk. Az első lépéseket már meg is tettük, U17-es és U19-es fiataljaink angliai túrán vettek részt a Stockport vendégeként, a közös tulajdonosi körnek köszönhetően. Az öt nap alatt nemzetközi környezetben, magas szintű riválisok ellen tudtak fejlődni, az edzések mellett három felkészülési mérkőzést is játszottak. Ezek a megmérettetések megmutatják, hol is tartunk a képzésben, vagy éppen azt igazolják, hogy ott is megálljuk a helyünket. Volt szerencsém a debreceni 2007-es korosztályból több fiatallal is együtt dolgozni a válogatottnál és pontosan láttam, miképp lépegettek egyre feljebb a nemzetközi ranglétrán.
Mi a különbség a hazai és a nemzetközi képzés között?
A labdarúgó is a társadalom része, és minden társadalomnak megvan a maga identitása. Spanyolországi tapasztalat, hogy a futball és a társadalom egy egységet jelent. Ebből adódik, hogy a mi képzésünk nem lehet ugyan az, mint a német, angol, holland, portugál és még sorolhatnám az országokat, nekik más a társadalmi identitásuk, mint a miénk. A legfontosabb, hogy olykor szigorúbbnak és kritikusabbnak kell lennünk magunkkal, a gyerekekkel szemben, mert a nemzetközi szint nagyon magas. Ha oda szeretnénk tartozni, akkor magasabb követelményeket kell támasztani magunk felé. Nem feltétlenül a különbséget kell keresnünk, hanem a hasonlóságot, amit át tudunk venni. Utánpótlásban nem csak azt kell nézni, hol tartunk most, hanem azt, hol leszünk öt év múlva. Félelmetes változásokon megy át a futball, ha a fiatalokat a mostani focira készítjük, az már nem lesz elég pár év múlva.
A DVSC mindig is híres volt arról, hogy nagyban támaszkodik saját utánpótlására és jelenleg is sok fiatal van a keretben. Hogy látod, megállják a helyüket a felnőttek között?
Az abszolút egyénfüggő, hogy ki milyen hamar alkalmazkodik a felnőtt futballhoz, vannak, akik hamar felveszik a ritmust és vannak, akiknek több idő kell. Cibla Flórián, Patai Dávid vagy Sain Balázs úgy ugrottak az NB I-be, mintha évek óta a legmagasabb osztályban játszanának. A srácok bizonyították, meg van a tudásuk ehhez a szinthez, egyik meccsen sem éreztem azt, hogy lefelé lógnának ki a csapatból. De említhetném még Szakál Dénest, Erdélyi Benedeket, Tercza Gergőt, Kohut Mátét és Egri Imrét, akik nem érdemtelenül tagjai az első keretnek. Ha megnézzük a 2009-10-11-es generációt, közülük is többen átléphetik majd a nagycsapat öltözőjének ajtaját. Látva a különböző korosztályokat, nyugodt szívvel mondhatom, vannak tehetségek, és azon dolgozunk, hogy ez a szám minél nagyobb legyen. A válogatottak száma is jól nézett ki az elmúlt években, de az a cél, minél több növendékünk húzhassa magára a címeres mezt.
40 éves vagy és a mai futballban többen is aktívak még ebben a korban. Nem hiányzik az az az adrenalinlöket, amit a meccsek adnak?
Egyáltalán nem, még barátokkal sem focizok, legalább hét éve. Nekem már húszas éveim közepén világossá vált, az én utam az edzősködés, ebben minden futball iránti szenvedélyem megvan. A kapus egy speciális poszt, korábban Bogdán Ádám és Gulácsi Péter is úgy fogalmazott, azért nem annyira öröm a vonalon állni. Van rajtad egy nagy adag nyomás, felelősség, ha hibázol, annak gól a vége. Ez a nyomás nem hiányzik, az kielégíti a futball iránti vágyamat, ha átállva a „sötét oldalra”, edzőként naponta megnézek, elemzek öt-hat meccset.
A Fradiban nevelkedtél, megjártad Angliát, itthon őrizted a Honvéd és a Ferencváros kapuját, 200 alkalommal álltál a vonalon az NB I-ben, viszont kimaradt a válogatottság. Ennek ellenére kereknek érzed a pályafutásod?
A lehetőségekhez képet igen, főleg annak tükrében, hogy huszonévesen már tudtam, mi lesz az utam, így nincs is hiányérzetem. Az én időmben olyan kiváló kapusok voltak a válogatottban, mint Király Gábor, Bogdán Ádám, Fülöp Marci, Szűcs Lajos. Ezért sem éreztem azt, hogy válogatottnak kellene lennem, hiszen ez volt a realitás, sokkal jobb cerberusok álltak előttem a sorban.
A munka mellett jut idő kikapcsolódásra?
Meglehetősen sok időt töltök az akadémián, reggeltől kora estig dolgozok, de vallom, kell hogy legyen idő a kikapcsolódásra. A zene, ami igazán feltölt, erre volt lehetőségem a Campus Fesztiválon. Rock-rajongóként nagy kedvencem a Tankcsapda, illetve a Replika, így a futball mellett a zene is összeköt Debrecennel. 2006 óta van saját bandám, viszont a munka mellett kevés idő jut a próbákra, de hasonló cipőben jár Dombi Tibi is. Itt van a gitárom, bízom abban, egyszer összetudjuk hozni, hogy vele és Tobéval (Sándor Tamás – szerk.) közösen hódoljuk a foci mellett másik szenvedélyünknek, a zenének.
Ha egy év múlva leülünk beszélgetni, mikor mondanád azt, hogy egy jó idényt hagytál magad mögött?
Mivel a felnőtt csapatnál asszisztens edző vagyok, akkor jelenteném ezt ki bátran, ha DVSC ugyan azt a státuszt érné el – felnőtt és utánpótlás szinten – ami nekem Debrecent jelenti. Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de ha egy év múlva látszódik a körvonala, és minél több gyerek akar majd nálunk focizni, idővel pályára lépni a Nagyerdei Stadionban, akkor az már jó lenne.
