Igazságos döntetlen a hazai szezonnyitányon

Debrecenbe is megérkezett a labdarúgó NB I 2018/2019-es szezonja és joggal reménykedett a debreceni szurkoló egy szép bemutatkozásban. A kezdeményezőbb és többet támadó debreceni csapat találkozott a veszélyes kontrákat vezető matyóföldi gárda ellen, így mindkét csapat örülhet is az egy pontnak, ugyanakkor bánkódhat is miatta.

0

1_31-300x197 Igazságos döntetlen a hazai szezonnyitányon

Veszélyesebben kezdett a hazai csapat, a 2. percben Bódi végzett el szabadrúgást 21-22 méterről, lövése nem sokkal a jobb felső sarok mellett landolt. Két perccel később egy kontratámadást vezetett a vendégcsapat, melynek végén Drazsic lövését fogta biztosan Nagy Sándor, aki a szezon legjobb Loki játékosa volt tavaly. Az első tíz percben egyértelműen jobb volt a hazai csapat, ám kevés igazán nagy helyzetet tudott kialakítani a vendég kapu előtt. A 15. percben jól kevergetett a Haris-Takács-Varga hármas, melynek végén utóbbi lövését blokkolta a mezőkövesdi védelem. A csendesebb percek után a 30. percben Bódi szögletét mellé fejelte a remekül berobbanó Kinyik, válaszként Meskhi lövése súrolta a kapufát egy perccel később. A 39. percben Bódi licitált rá a „ki jár a legközelebb a gólszerzéshez” című játékban Kinyikre és Meskhire, mintegy 20 méterről elvégzett szabadrúgása a kapufán csattant. Az első félidőben egyértelműen kezdeményezőbb volt a DVSC, több esély is volt a gólszerzésre, ám nem sikerült a hálóba találni.

A második félidőre egy aktívabb és több támadást vezető vendégcsapat jött ki, ennek bizonyítéka, hogy előbb Drazsic lőhetett kiszorított helyzetből, majd Szalai találta magát ordító helyzetben szembe a kapuval, ám eltörte a labdát, így odalett a nagy lehetőség. Az 56. percben újabb figyelmeztető jelzés érkezett, ezúttal Koszta részéről, aki a felső lécet borotválta le egy 27-28 méteres szabadrúgás után. Kettős cserével próbálta felrázni a csapatot Herczeg András, Avdijaj és Calvente érkezett Haris és Takács helyett. A 64. percben Barna indította Varga Kevint, a következő percben Cikos beadását Avdijaj ollózta centiméterekkel mellé, gyönyörű jelenet volt, sőt valószínűleg a szezon gólja lett volna. A debreceni támadások után egy szemre is tetszetős kontrából megszerezte s vezetést a Mezőkövesd, Drazsic előbb pimasz csellel ment el két debreceni védő között, majd lövése Kinyik lábán megpattanva talált utat a hálóba. Kissé megtörte a bekapott gól a Lokit és percekig nem tudott igazán helyzetet kialakítani, pedig immáron az előre tolt ék, Avdijaj mellett négy támadó szellemű játékos (Bódi, Varga, Calvente és Szécsi) is a pályán volt. A 81. percben aztán Bódi lövése pattant meg, nem sokkal kerülve el a kapu bal oldalát. Hat perccel később aztán megtört a jég és a sok hazai helyzet egyikét gólra váltotta Kinyik, aki egy szöglet után fejelt a kapuba, megszerezve első NB I-es gólját. Akadtak még lehetőségek mindkét oldalon, ám egyik csapat sem tudta eldönteni a meccset, maradt a döntetlen, amellyel nem lehet elégedett a Loki, ám figyelembe kell venni, hogy a 87. percben sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést.

A következő hétvégén, egy igazi örökrangadón, a Diósgyőr ellen lehet javítani és megszerezni az első hazai győzelmet.

DVSC – Mezőkövesd-Zsóry 1–1 (0-0)

 Nagyerdei Stadion, 3228 néző. Vezette: Pintér (Kóbor, Becséri)

DVSC: Nagy S. – Cikos, Szatmári, Kinyik, Barna – Tőzsér – Varga K., Haris (Calvente, 58.), Kusnyír (Szécsi, 77.), Bódi – Takács (Avdijaj, 59.)

Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Pillár, Szalai, Vadnai – Cseri, Szeles, Meshki (Katance, 49.), Tóth B. (Vajda, 83.) – Koszta (Szakály, 92.), Drazic

Gól: 0-1 Kinyik (öngól, 71.), 1-1 Kinyik (87.)

Sárga lap: Tóth B. (22.)