Fotó: NSO
Szerdán búcsúzott a nemzetközi kupától Gert Remmel alakulata, miután a visszavágón csúfos, 5-1-es vereséget szenvedett az FC København együttesétől. Így már csak egy sorozatra, a hazai bajnokságra kellett koncentrálnia a debreceni gárdának. Vasárnap délután újabb feladat várt a debreceniekre, a címvédő Győr érkezett a Nagyerdei Stadionba.
A Loki szakvezetője szokásához híven, megint átalakította csapatát, a meccs előtt egy órával kiderült, öt helyen változtatott a szerdai kezdőhöz képest. A vonalon ezúttal Andrejev állt, a védelem bal oldalára visszakerült Guerrero. Szűrőként Boskovic kapott bizalmat, középpályán Dénes, támadóként pedig Szendrei volt tagja a kezdőtizenegynek. Mivel elfogytak a jobboldali védők – Kusnyír, Tercze, Szécsi, Dacosta – így ezt a posztot ezen a meccsen Mejías töltötte be. Az előző fordulóban megszerezte eső győzelmét a cívisvárosi gárda, a stadionba kilátogató szurkolók abban bíztak, kedvenceik ezen a meccsen megduplázzák pontjaik számát.
Berke Balázs jelére fél ötkor a győri Djukanovic lábáról indult útjára a labda. Az első percek kiegyenlített játékot eredményeztek, talán valamivel többet birtokolták a labdát a vendégek, a kapuk azonban egyik oldalon sem kerültek veszélybe. A 7. minutumban közel állt a vezetés megszerzéséhez az ETO, de szöglet után a berobbanó Urblík centikre maradt le a labdáról. Közeledve az első negyedórához, Dzsudzsák végezhetett el sarokrúgást, a védők kifejelték a beadást, Déneshez került a játékszer, aki egyből lőtt, de Petrás könnyedén hárított. Nem találtak fogást egymáson a csapatok, a védelmek mindkét oldalon tették a dolgukat, így helyzetet nem lehetett feljegyezni az ivószünetig. A rövid pauza letelte után Cibla fejelt kapura 10 méterről, de a labda a keresztléc fölött hagyta el a játékteret, majd kis idő elteltével Szendrei bólintott centikkel mellé. A 41. percben előnybe került az ETO: Stefulj szélről érkező lapos beadást Gavric senkitől sem zavartatva rúgta a bal alsóba (0-1). Ismét egy kispályás gólt kapott a DVSC! Ezzel a találattal minimális fórral mehetett szünetre a Győr, a Debrecentől pedig több kellett a térfélcserét követően, hogy ledolgozza hátrányát, esetleg fordítson.
Szünetben egy helyen változtatott a kezdőn Remmel, Sain helyett Patait küldte pályára. Jól indult a mérkőzés a Vasztas számára, az 50. percben sikerült egyenlíteni: Dzsudzsák passzolt Batikhoz, aki Szendreihez továbbította fejjel a labdát, ő lekészítette Guerreronak a játékszert, a védő pedig kilőtta a bal felsőt (1-1). A gól után áttevődött a játék a vendégek térfelére, nyomás alatt volt a védelem, Cibla be is köszönhetett volna, de Pertás bravúrral hárított. A zöld-fehérek előtt adódott nagy helyzet, de Bumba egy debreceni védőtől sem zavartatva, az ötös magasságából csúnyán mellé fejelt. A 64. minutumban Dénes lapos beadása pattant meg egy becsúszó lábon, a győri cerberus már verve volt, de a labda a felsőkapufárol került szögletre. A második ivószünet alatt ismét cserélt a Loki szakvezetője, Boskovic helyén a jobboldali védő Tercza folytatta. Ezzel némileg átalakult a hátsó alakzat, Mejías beljebb lépett, Batik pedig egy sorral feljebb került. A 75. percben egy kapu előtti kavarodásnál közel állt a második gólhoz a hajdúsági gárda, de az ETO védelme nagy nehezen felszabadított. Újabb két változtatás hazai oldalon, Ciblát és Szendreit Vajda és Kaye váltotta. Fölényben volt a Vasutas, a győriek beszorultak védőharmadukba, közel álltak a második találathoz a piros-fehérek, vagy Petrás védett bravúrral, vagy a védők mentettek az utolsó pillanatban. A hátralévő időben újabb találat már nem született, a csapatok így megosztoztak a pontokon.
Labdarúgó NB I 4. forduló
DVSC – ETO FC: 1-1 (0-1)
DVSC: Andrejev – Mejías, Batik, Lang, Guerrero – Boskovic (Tercza 70′), Sain (Patai 46’) – Dénes, Dzsudzsák, Cibla (Vajda 78′) – Szendrei (Kaye 78′)
Vezetőedző: Gert Remmel
ETO: Petrás – Bíró B., Umathum, Urblík, Krpics, Stefulj – Décsy (Njie 72′) – Szép, Bumba (, Gavric (Huszár 85′) – Djukanovic
Vezetőedző: Juarez Efrain
Gólszerzők: Guerrero 50’ ill. Gavric 41’




