Kettős érzés van bennem, egyrészt örülök, hogy megfutottam idei legjobbamat, másrészt szerettem volna megjavítani egyéni csúcsomat, döntőbe kerülni, ez elmaradt, ezért fáj a szívem. Verseny napjára volt egy 15 fokos lehűlés, ami futás szempontjából jó, de a szervezetemet eléggé megviselte, az sem volt szerencsés, hogy délelőtt rendezték a futamot, de a körülményekhez képest jól futottam. Mivel második futam volt, sejteni lehetett, erős lesz az iram, én próbáltam a saját tempómat menni, nem akartam belemenni egy erős kezdésbe. Három körig ment a lökdösődés, az sem volt szerencsés, hogy a vizesárokra érkezéskor mindig volt előttem valaki. Mivel alacsony vagyok, nekem gyorsabban kell ráfutnom, hogy átlendüljek rajta, így viszont nem volt meg a kellő lendület. Mire kijöttem az árok közepéből, nem csak időt veszítettem, de energiát is. Harmadik kör után már egyedül futottam, így ez a probléma megszűnt. Sikerült 10 percen belülre kerülnöm, ezzel két éve döntőt futok, most kevés volt, ennyit erősödött a mezőny azóta, nyilván meg kell vizsgálni az okokat, most miért nem sikerült. De nem vagyok csalódott, EB-n ismét szintet futni, mindig pozitívum. Kedden utazok haza, de nincs pihenés, az én szezonom novemberig tart, lesz még két akadályversenyem, majd jön a 10.000 méteres utcai és a félmaratoni magyar bajnokság.
