
Ha minden igaz, ez a sorozat egy időre befejeződött, de azért még kikaptuk a mezőny egyik legerősebb csapatát a végére.
Így látta a mérkőzést GYÖRGY JÓZSEF, a mieink vezetőedzője: „Az 1. harmadban nagyon keményen kezdett az ellenfél, mi pedig sorozatban kaptunk három kiállítást. A 8. perc elején emberhátrányban játszottunk, jött még egy késleltetett kiállítás, a MAC kapusa lekorcsolyázott, így 6 a 4 ellen lőtték az első góljukat. A harmad a 16. percében kaptunk egy emberelőnyt, azonban két szépen kidolgozott helyzetből nem sikerült gólt szereznünk. Két századmásodperccel a játékrész vége előtt egy beleérést követően 0-2-re módosult az állás.
A 2. harmadban játszottunk a legagresszívebben, sokat támadtunk és voltak jó lehetőségeink, de minden kimaradt helyzet után kaptunk egy kontrát, amit az ellenfeleink góllal fejeztek be. Az 5. góljukat emberhátrányban játszva szerezték, miután blokkolták egy lövésünket. A 32. percben Sándor László kék vonalas lövésével sikerült szépíteni, de a harmad vége előtt 30 másodperccel megint gólt kaptunk, egy eladott koronggal indított ellentámadásuk végén.
A 3. harmadban Smirnov révén emberhátrányban tudtunk feljebb zárkózni. Ezután is megvoltak a helyzeteink, de csak az ellenfél szerzett gólt. A 7. találat előtt szépen kijátszották a helyzetet, majd egy keresztpasszunkat a saját harmadunkban lefülelve büntettek. Az utolsó góljuknál emberhátrányban játszottunk, közvetlen közelről kotorták be a hálóba a pakkot.
Az eredmény nem tükrözi a játék képét, mivel 24 alkalommal lőttünk kapura, volt 5-6 tiszta gólszerzési lehetőségünk, de ezen a napon nem sikerültek a lövéseink. Nagyot küzdöttünk, rengeteg ütközést osztottunk ki. Kiemelten fontos volt számomra, hogy ne játsszunk alárendelt szerepet és ezt sikerült is elérni. A mérkőzésnek voltak lélektani fordulópontjai, amelyekkel nem tudtunk mit kezdeni. Az első harmadban 0-1-nél kimaradt két tiszta helyzetünk, majd a vége előtt 2 századmásodperccel gólt kapunk. A kilenc kapott gólból négy úgy esett, hogy támadtunk, a helyzet kimaradt, abból rögtön lekontráztak minket, ez pedig lassan felőrölte a srácokat. A kapunkban Gönczi Bence védett, 46 lövést kapott. Voltak kimondottan jó védései, de egy ilyen képességű csapat ellen szükségünk lett volna bravúrokra is. Ami pedig a MAC játékát illeti, nagyon jó csapattal találkoztunk, de a kilencből hét gólt a Schleckmann és a Keresztes hozott össze. Ez jelzi, hogy egy-két kiváló játékos még ezen a szinten is képes mérkőzéseket eldönteni.”
MAC Budapest-Debreceni HK 9-2 (2-0, 4-1, 3-1)
Gólszerzők: Keresztes(3), Schlekmann(3), Strenk, Karl és Molnár B., illetve Sándor L. és Smirnov





