
A Ferencváros elleni mérkőzésen elvesztette veretlenségét Márián Blanka együttese, jelenleg a negyedik helyen állnak a táblázaton. Hosszabb szünet után vasárnap hazai környezetben lépnek pályára, a 11. EURONOVEX USE ellen. Ha a lányok túl tudják tenni magukat a népligeti vereségen, fejben rendben lesznek, minden esélyük meg van a győzelemre.
Márián Blanka: Sajnos nem úgy sikerült a Ferencváros elleni mérkőzésünk, ahogy azt elterveztük, de a vereségből lehet tanulni. Az elmúlt másfél hétben azt láttam a lányok hozzáállásán, most kezdik megérteni, milyen fontos maga az edzésmunka, milyen ütemben, dinamikával kell elvégezni, az elmúlt időszakban még keményebben dolgoztak. Elég komplex munkát végeztünk, volt egy erőnléti szakasz, illetve a saját egyéni képességeket szerettem volna fejleszteni, mert nem feltétlenül a meccsekre készülünk, hanem arra, hogy a játékosok minél jobban fejlődjenek egyénileg. Viszont az adott hétvégére csapatot kell belőlük gyúrni, az én szemléletem szerint egy olyan edzés van, amikor magára a mérkőzésre készülünk. Egy ilyen vereség után, mint a Fradi elleni, egy önbizalom növelő győzelem mindenképp jó lenne. Hétvégi ellenfelünk jó utánpótláscsapat, igaz idén gyengültek, de nem nézzük le őket, nem gondolom, hogy nagy gólaránnyal tudnánk győzni. Azt várom a lányoktól, hogy hajtsanak az egész mérkőzésen, mindent adjanak ki magukból, aki a pályán lesz, tegyen meg mindent a győzelemért, ez mindig elvárás, de hazai pályán főleg.
Kézilabda leány serdülő I. osztály
DVSC SCHAEFFLER – EURONOVEX USE
10.21. 12:00 Hódos Imre Sportcsarnok




