A hibák visszaütöttek

Nem sikerült megismételni a Puskás elleni jó teljesítményt U16-os csapatunknak.

0

u16-1-300x212 A hibák visszaütöttek

Az előző fordulóban hatalmas bravúrt hajtott végre Sándor Csaba gárdája, a Puskás Akadémia otthonából hozták el a három pontot. Abban bízhattunk, a Győr ellen is meg tudják ismételni az akkori szervezett, fegyelmezett játékot. Sajnos nem sikerült, ezen a találkozón egy másik arcát mutatta a csapat, nem volt meg védekezésben az összhang a játékosoknál, komoly hibákat vétettek. Hiába sikerült már a hetedik percben megszerezni a vezetést, a hibákat kihasználták kíméletlenül a vendégek és elvitték a három pontot.

DVSC-DLA – ETO FC Győr: 1:2 (1:1)

DVSC-DLA: Ecsegi, Baranyai, Fábián, Lipcsei, Perevuznik, Zahuczky, Sustyák, Farkas, Papp K. (Horváth 58’), Jánovszki, Kovács

Edző: Sándor Csaba

Gólszerző: Perevuznik 7’

Sándor Csaba: Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, többen is tudásuk alatt teljesítettek, a csapat teljesítménye is elmaradt a várttól. Ettől függetlenül, sikerült megszereznünk a vezetést, de időnként rosszul szerveztük meg a védekezésünket, két nagy hibánkat ki is használta a Győr. Büntetőből lett volna lehetőségünk 1:1-es állásnál ismét átvenni a vezetést, de kimaradt. Véleményem szerint, a játék összképét tekintve, inkább ikszes mérkőzés volt, a hibák viszont visszaütöttek és pont nélkül hagytuk el a pályát.