A hajrában kiszakadt a gólzsák

Győzelmével megőrizte vezető helyét a DSC-SI U19-es csapata.

0

DSI-U19-4-300x200 A hajrában kiszakadt a gólzsák

Az első félidőben leginkább mezőnyben folyt a mérkőzés, de Selyem Nándor gárdája irányította a játékot, 3-4 lehetőséget is ki tudtak alakítani, gól viszont nem született. Fordulás után, már egyértelmű volt a mezőnyfölény, tovább javult a játék, nagy nyomást helyeztek ellenfelükre, érett az első találat, ami a 62. percben meg is született, amit még négy találat követett.

Teljesen megérdemel győzelmet aratott korosztályos csapatunk, főleg a második félidei játékának köszönhetően és őrzi első helyét a táblázaton.

Szép volt srácok!

Nyírbátor – DSC-SI: 0:5 (0:0)

DSC-SI: Somogyi (Ésik 85’), Lengyel, Szabó B., Nemes, Varga, Sándor, Sallai (Gál 85’), Galla, Bégányi, Szabó J., Géhl (Hajdu 85’)

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Galla 62’, 88’, Sallai 74’, Szabó J. 85’, Sándor 89’

Selyem Nándor: Eléggé tartalékosan tudtunk felállni, de ez nem látszódott meg a játékunkon, végig mi irányítottuk a mérkőzést, ellenfelünk védelmét többször megbontottuk, mögéjük tudtunk kerülni, a beadásaink is pontosak voltak. Az első félidőben inkább mezőnyjáték volt, de voltak lehetőségeink, a másodikban rátettünk még egy lapáttal, még jobban futballoztunk, sok helyzetet kialakítottunk. A 60. perctől gördülékenyen mentek a támadások, helyzeteinket gólokra tudtuk váltani és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Elégedett vagyok a játékkal, láttam szép megoldásokat, jó egyéni teljesítményeket. Gratulálok a csapatnak a játékhoz és a győzelemhez. Két nehéz mérkőzésünk következik, ha azokat behúzzuk, nagy esélyünk lesz arra, hogy élen zárjuk az őszi szezont.