Szabó Lajos mesterhármassal nyitott

Nagyarányú győzelemmel zárta az évet a DSC-SI U19-es gárdája.

0

DSI-U19-4-300x200 Szabó Lajos mesterhármassal nyitott

Az első percekben még akadozott a játék, de fokozatosan magára talált Selyem Nándor együttese, átvették a játék irányítását, rákényszerítették akaratukat ellenfelünkre, nagy nyomást helyeztek rájuk. A Sényő próbált minél zártabban védekezni, de csak fél óráig tudták megőrizni kapujukat a góltól, Szabó Lajos klasszikus mesterhármassal törte meg a gólcsendet. A sportiskolások mindkét játékrészben négy alkalommal betaláltak, a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket és megérdemelten nyerték meg idei utolsó mérkőzésüket.

Szép volt srácok!

DSC-SI – Sényő: 8:0 (4:0)

DSC-SI: Somogyi (Ésik 73’), Szabó B. (Hajdu 68’), Balogh (Szabó T. 68’), Botos (Gál 73’), Szabó L., Varga, Sándor (Géhl 73’), Sallai (Lengyel 64’), Galla (Kovács 64’), Bégányi, Szabó J.

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Szabó L. 29’, 34’, 36’, Galla 44’, Botos 47’, 72’, Géhl 80’, Gál 90’

Selyem Nándor: Jól játszottunk a mérkőzésen, bár kicsit langyosan kezdtünk, de 10 perc után feljavult a játékunk. Pontos átadásokkal szépen felépített támadásokat vezettünk, jól járattuk a labdát, megbontottuk ellenfelünk védelmét, többször mögéjük kerültünk. Amit mérkőzés előtt kértem a fiúktól, maximálisan betartották, agresszívan, lendületesen futballoztak. Mindenkinek megadtam a játéklehetőséget, akik csereként pályára léptek, jól szálltak be, elégedett voltam a csapat teljesítményével. Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez.