
Közepes iramú, változatos játékkal indult a találkozó. A 4. percben Bogó térdhasználat miatt 2 percet kapott, de az előnyt nem tudták értékesíteni a mieink, sőt Kriukov könnyelmű passza után 2 az 1-re jött a vegyes csapat, szerencsére elrontották a helyzetet. Az 5. percben Papp Zsombor szállt ki 2 percre, néhány másodperccel később Ivácson is követte a büntetőpadra. Lassan lecsillapodtak az indulatok, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A debreceni legénység többet támadott, de az eredményesebb játékot gyakori átadási hibák gátolták meg. A 9. percben a HBS ellépett el egy eladott koronggal, a szóló azonban kimaradt. A harmad második felében előbb az ellenfél, aztán a mieink játszhattak emberfórban, találat azonban nem született. Az első játékrész gól nélkül ért véget, a mieink játékában kevés volt a csapatmunka, a legtöbb játékosunk egyénileg próbálkozott.
A 2. harmad 4 a 4 elleni hokival indult, Foltin Vencel és Ráduly Norbert áthúzódó kiállítása nyomán. Agilisabb játékkal rukkolt elő a debreceni legénység, 24.44-nél meg is szerezték a vezetést; Szigeti lövése kipattant, Rácz Kristóf pedig a kapus háta mögött helyezte a hálóba a pakkot. 25.46-nál Filep és Halászik összecsapásának a játékvezető sípja vetett véget. 31.25-nél kétszer adtuk el a korongot a védekező harmadunkban, Kabai lövésével egyenlített a HBS. 33.54-nél újra megszereztük a vezetést; Yakimchuk kanyarodott középre, a lövése kipattant, Filep azonban jól érkezett és a hálóba vágta a pakkot. Három perccel később ismét Yakimchuk veszélyeztetett, nagy lövése a vinkliről pattant vissza a mezőnybe… 37.15-nél Glofák két percet kapott fogásért, mivel azonban nem állta meg szó nélkül, további 10 percre kivonta magát a forgalomból. 38.32-nél szép emberelőnyös akciót vezettek a mieink, Darabos kipattanója után Rácz Kristóf talált be, ezzel 3-1-el elvittük a harmadot.
A 3. harmad elején megpróbálta fokozni az iramot a vendégcsapat. A 4. percben Veres könyökölte le Yakimchuk-ot, az orosz légiós azonban megúszta sérülés nélkül. Nyomott a HBS, egyre több dolga akadt Ambrus Leventének. Mindkét oldalon egy-egy 2 perces kisbüntetés borzolta a kedélyeket, majd 54.04-nél Futó Máté került a büntetőpadra, játékkésleltetés okán. A fórban támadott a debreceni alakulat, az aktivitásukat két jó lövés jelezte, amelyek a vasat találták el. Az 56. percben előbb a vegyes csapat, utána a debreceni stáb kért időt. 56.51-nél Győri Boldizsár is lekorcsolyázott a vendégkapuból, de vesztére; 57.02-nél Kriukov vitte fel a pakkot és nagy lelki nyugalommal helyezte be az üres kapuba. A góllal a lényegi kérdések tisztázódtak, bár az utolsó percben Papik sípszó után még betalált a hosszú felsőbe, esett egy páros kiállítás is, majd az utolsó 10 másodpercre Kocsis Patrik is kiült.
A nem különösebben magas színvonalú mérkőzésen – főként a 2. harmadban mutatott jó játékával – biztosan győzött a hazai gárda és feljött a csoport második helyére. Rácz Kristóf két gólt vágott, Ambrus Levente is biztos kézzel hárított, 97 %-os hatékonysággal védett.
A Jan Bylesjö – Stefan Falk edzőpáros értékelte a mérkőzést: „Ezen a meccsen elég jól működött a támadó játékunk, még úgy is, hogy hiányosságok voltak a lehetőségek kihasználása terén. Nem tudtunk igazán éles helyzeteket teremteni a támadásaink során. Ennek ellenére a kulcsfontosságú pillanatokban sikerült néhány fontos gólt szerezni. Még mindig túl sok esélyt kínálunk az ellenfélnek a lefordulásra, a védekezési hibák és a gyenge fizikai játék miatt. A játékunk ezen részén javítani kell a jövőben.”
Debreceni HK – HKB DVTK Select 4-1 (0-0, 3-1, 1-0)
Gólszerzők: Rácz Kr.(2), Filep és Kriukov




