
Egy héttel korábban a mieink hét gólt szerezve maradtak alul a MAC együttesével szemben, így mindenki a jobb folytatásban bizakodott, bár tisztában voltunk azzal, hogy az akadémisták kemény ellenfelek lesznek.
Az első harmadban a stájerországi együttes lerohanta a mieinket. A 6. percben már két góllal vezettek, a találatokat Mitsch és Rappold szerezték, sőt a harmad utolsó percében Mitsch a második gólját is meglőtte. Nagy nyomás alatt hokiztak a mieink, a kapura lövési statisztika (17-8) is komoly hazai fölényről tanúskodik.
A 2. játékrészre egy sokkal aktívabb debreceni alakulat érkezett a jégre. Bár a hazai játékosok próbálkoztak többet, 26.08-nál Rácz Kristóf értékesítette Markov átadását. A 32. percben Filepet állították ki, a fórt azonban nem tudta kihasználni az EAS. 36.02-nél Yakimchuk villant meg, góljával újra visszajöttek a meccsbe a mieink.
A 3. harmad kiegyenlített játékot hozott, majd 52. percben sikerült kiegyenlíteni; Filep fejezte be remekül Rácz és Markov emberelőnyös akcióját. A rendes játékidőben maradt a eldöntetlen állás, hosszabbítás következett. A ráadás a 63.02-ig tartott, ekkor Kaltenegger góljával az EAS megszerezte a bónusz pontot.
Az első harmadban az akadémisták alaposan meglepték a mieinket és három góllal elhúztak a tőlük. A védekezés ezután már jobban működött, Ambrus Levente összesen 38 lövést védett, de túl nagy előnyt adtunk a hazai jégen 5-2-re legyőzött ellenfélnek. Két pontunkba került az elveszített harmad, ám az figyelemre méltó, ahogyan a srácok visszajöttek a mérkőzésbe.
Jan Bylesjö: „Az első harmadban brutális nyomás alá helyezett minket az EAS és nyilvánvalóvá vált, hogy erre nem voltunk felkészülve. A 2. és a 3. játékrészben visszajöttünk a meccsbe és valamennyi játékosunk sokkal nívósabb teljesítményt nyújtott. A védekező munka az egész meccsen jól működött, ami nagy szerepet játszott abban, hogy hosszabbításra tudtuk vinni a találkozót. Reméljük, hogy a most megszerzett egy pont pozitív hatással lesz a mieinkre az EBYSL rájátszásért folyó harcban.”
Eishockey Akademie Steiermark vs Debreceni HK 4-3 hu (3-0, 0-2, 0-1, 1-0)
Gólszerzők: Rácz Kr., Yakimchuk és Filep




