
Máthé Csaba: „A mérkőzés első perceiben még nem sikerült olyan játékot mutatnunk, amit elvártam volna a játékosaimtól, majd ahogy teltek a percek, úgy kezdtünk egyre inkább igazi hokit játszani. Összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, mert azon túl, hogy voltak egyéni megoldások is, sok olyan gólt szereztünk, amelyek szép összjátékból születtek. Az együttesünkből egyre többen képesek arra, hogy felnőjenek a feladathoz, ami mindenképp biztató jel! Annak külön örülök, hogy az edzéseken tanultakat sikerül beépíteni a játékunkba. Gratulálok a játékosoknak!”
Debreceni HK – Lehel HC
Az előkészítő korosztályban hivatalosan nem számolják az eredményt.




