Folyamatosan javult a játék

U12 B csapatunk vasárnap kora délután fogadta a Lehel HC együttesét a Debreceni Jégcsarnokban.

0

defaultnews_u12-2-300x200 Folyamatosan javult a játék

Máthé Csaba: „A mérkőzés első perceiben még nem sikerült olyan játékot mutatnunk, amit elvártam volna a játékosaimtól, majd ahogy teltek a percek, úgy kezdtünk egyre inkább igazi hokit játszani. Összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, mert azon túl, hogy voltak egyéni megoldások is, sok olyan gólt szereztünk, amelyek szép összjátékból születtek. Az együttesünkből egyre többen képesek arra, hogy felnőjenek a feladathoz, ami mindenképp biztató jel! Annak külön örülök, hogy az edzéseken tanultakat sikerül beépíteni a játékunkba. Gratulálok a játékosoknak!”

Debreceni HK – Lehel HC

Az előkészítő korosztályban hivatalosan nem számolják az eredményt.