Fontos pontok maradtak Mátészalkán

Rosszul sikerült a szezonnyitó és a rangadó előtti főpróba a DSC-SI U19-es csapata számára.

0

DSI-U19-1-300x200 Fontos pontok maradtak Mátészalkán

Nagyon szűk kerettel érkezett Selyem Nándor együttese Mátészalkára, a kispadon csak két mezőnyjátékos foglalt helyet, már maga ez a tény nem volt biztató. Rosszul is kezdődött a mérkőzés a sportiskolások szempontjából, már a 2. percben hátrányba kerültek, ezt még az első negyedóra vége előtt azonban sikerült kiegyenlíteni. A folytatásban viszont sorra jöttek a hibák, szinte védőink indították a hazai támadókat, akik köszönték és kihasználták az adódó lehetőségeket. Az 51. percre már négygólos volt a szalkai előny, ekkor eldőlni látszott a találkozó, de sikerült szépíteni, visszajönni a mérkőzésbe. Hamarosan a hazaiak ismét hárommal vezettek, talán ekkor ébredtek rá a fiúk, hogy el is veszíthetik a meccset. Kicsit lendületesebben kezdtek el játszani, sikerült is felzárkózniuk, de az egyenlítés már nem jött össze.

Tanulság, minden mérkőzésen maximumot kell nyújtani, ettől most elmaradtak a sportiskolások, nem szabad azt nézni, milyen nagy pontkülönbséggel állnak az ellenfél előtt a táblázaton, mert mint jelen esetben, ez keményen visszaüt.

A vereséggel valószínűleg elszállt a remény, hogy esetleg az élen végezzenek a bajnokság végén.

Mátészalka – DSC-SI: 5:4 (3:1)

DCSC-SI: Somogyi, Szabó B., Balogh, Botos, Szabó L., Varga, Sándor, Galla, Bégányi, Szabó J., Szarka (Sallai 61’)

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Sándor 13’, Szabó L. 56’, Galla 64’, 73’

Selyem Nándor: A sok hiányzó miatt két cserével tudtunk kiállni a mérkőzésre, míg ellenfelünknél többen visszajátszottak a felnőtt csapatból. A 90 perc alatt enerváltak voltunk, nem volt meg a lendület a játékunkban, óriási védelmi hibákat vétettünk, védőink többször is helyzetbe hozták a a mátészalkai támadókat, amiket ki is használtak. Egész mérkőzésen futottunk az eredmény után, azt hittük, elég, ha a mez megy ki a pályára, ez vissza is ütött. Fontos lett volna megszerezni a győzelmet, mivel riválisunk, a Tarpa is pontokat veszített, megszilárdíthattuk volna a második helyünket. Mivel csütörtökön rangadót vívunk az élen álló Kisvárdával, az önbizalmunknak is jót tett volna, ha megszerezzük a három pontot.