
Fotó: Derencsényi István
A Berettyóújfalu elleni vereség ellenére, a csoport többi mérkőzésének kedvező alakulása miatt nagy lehetőség kapujában áll Elek Gergő csapata. Még két forduló van hátra a bajnokság ezen szakaszából, ha a hátralévő két mérkőzésüket megnyerik, a harmadik helyért játszhatnak majd. Ehhez első lépésként a Dunaferr ellen kellene megszerezni itthon a három pontot, ami nem lesz egyszerű feladat, főleg azért, mert a Dunaújváros már-már mumusa egyetemistáinknak, a játékstílusuk valamiért nem fekszik a srácoknak. Az idei bajnokságban még nem sikerült legyőzni pénteki ellenfelüket, remélhetőleg most ez a rossz sorozat megszakad. A rájátszásban a Dunaferr az eddigi hat mérkőzéséből kettőt nyert meg, hármat pedig elveszített. A feladat tehát adott, a tét nem kicsi, a Szigetszentmiklós elleni teljesítménnyel, fegyelmezett, koncentrált játékkal, csapatként funkcionálva meg lehet a győzelem. Két játékos, Kondás és Faragó Lajos biztosan nem léphet pályára sárga lapok miatt, viszont Szentes-Bíró már a csapat rendelkezésére áll, remélhetőleg Tóth Attila sérülése sem súlyos és játszhat pénteken.
Gyerünk srácok, meg tudjátok csinálni, írjatok történelmet!
DEAC – Dunaferr
05.17. 18:30 Debreceni Egyetemi Sportcsarnok




