Vereség Kecskeméten

Parádés első húsz perc után a második félidőre teljesen összeesett a DEAC kosárlabdacsapatának játéka Kecskeméten, így hazaiak 84-71 arányú győzelmet arattak a Tippmix Férfi NB I. A 7. fordulójában.

0

559668591_1400632998733213_6703862724736526455_n-300x173 Vereség KecskemétenPethő Ákos nem módosított az Oroszlány elleni győztes csapat kezdőötösén, ezúttal is Tyus, Mócsán, Wade, Kovács és Osztojics voltak ott a feldobásnál. Egy örömteli változás azonban volt a debrecenieknél, hosszú idő után ott volt a keretben a szezon elején térdműtéten átesett Pongó Máté.

Hatalmas iramban indult a találkozó, egyik fél sem várt túl sokat a befejezésekkel, igaz a védelmek erre rendszerint lehetőséget is biztosítottak. A nagy adok-kapokból a Javri hárompontosaira alapozó KTE jött ki kezdetben jobban, ám a negyed feléhez érve átvette az irányítást a DEAC, s Osztojics és Mócsán kosaraival egy 7-0-s rohanással fordítottak (10-14). Hazai időkérés után valamelyest lelassult a játék, de a cívisvárosiak így is őrizték minimális előnyüket, s bár Wade zsákolásával már öt pont is volt közte, az etapot négy kecskeméti pont zárta, így tíz perc után 19-20-at mutatott az eredményjelző.

A folytatásban Kovács lépett rá a vonalra egy értékesített távolinál, Tomasevics közelije után viszont Mócsán már nem tette meg ezt a szívességet, és megszerezte a DEAC első hárompontosát a mérkőzésen. Sztojan Ivkovics alakulata is -szokásához híven- becsülettel tüzelt kívülről, de próbálkozásaikat nem koronázta siker, így a palánkok alatt nagyon agilis Osztojics kettő plusz egyes akciójával és Wade kosaraival kialakult az addigi legnagyobb különbség (26-34). Két eladott labda után zárkózott a házigazda, de Pethő Ákos egy időkéréssel gyorsan rendezte a sorokat, mely után újra szárnyra kaptak, Szubotics hármasával pedig a félidő utolsó percében már kétszámjegyű volt a különbség. Az utolsó megmozdulás ugyan Wittmann nevéhez fűződött, de az öltözőbe így is 34-43-al vonulhattak a felek.

A térfélcsere után Kovács jelentkezett két kettessel, ám az első félidőben mindössze két hárompontosig jutó KTE elkezdte elkapni a fonalat kintről, Tomasevics, Tóth és Dautovics tripláival megkezdték a felzárkózást, sőt utóbi kosarával már lőtávolon belül voltak (49-51). Nagyon elkapták a fonalat a hírös városiak, a felgyorsult játékukkal nem tudott mit kezdeni a DEAC, így Wittman faulttal együtt értékes hárompontosa után hosszú idő után a vendéglátó járt előrébb (55-54). Pongó ziccerével ugyan átmenetileg fordítottak a fehér-feketék, de az egykori válogatott irányító válasz képpen gyorsan a helyére küldte a harmadik periódus hatodik hazai hármasát is. A negyedet 13 egységgel végül a Kecskemét nyerte, így négypontos vezetéssel várhatták a záró felvonást.

A rövidszünet sem törte meg az Ivkovics legénység lendületét, Seppala és Javri újabb két triplát értékesített, így már ők voltak tízpontos előnyben (69-59).  A folytatásban Tyus kipontozódása nehezítette a DEAC dolgát, ám ekkor Wade lépett elő, s sorozatban szerzett öt pontjával ismét éledezni kezdtek a remények. Ennél több azonban már nem volt a feltámadásban, mielőtt vérszemet kaphattak volna, Wittmannék ismét előkapták a nehéztüzérséget, s a meccs hajrájára már nem hagytak izgalmakat. A Debreceni Egyetem a második félidőt 50-28 arányban elvesztette, így hiába játszottak jól az első húsz perc során, a Kecskemét tizenhárom pontos, megérdemelt győzelmet aratott. Folytatás szombaton hazai pályán, a sereghajtó NKA Universitas Pécs ellen.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – DEAC: 84-71 (19-20, 15-23, 29-16, 21-12)

KTE: Seppala 5/3, WITTMANN 18/9, JAVRI 14/9, TOMASEVICS 19/9, Karahozics 10

Cserék: Dautovics 11/3, Tóth 3/3, Schöll 2, Kelenföldi 2

Vezetőedző: Ivkovics Sztojan

DEAC: Tyus 2, MÓCSÁN11/3, WADE 15/3, Kovács 8, OSZTOJICS 15

Cserék: Szubotics 5, Pongó 6, Hőgye 5, Gáspár 2, Varga

Vezetőedző: Pethő Ákos