
Mit is tud András, amit más edző nem, miért ő a legsikeresebb magyar edző? Tud csapatot építeni, játékosaival megtalálja a közös hangot, a szurkolók szeretik, végtelenül szerény és alázatos, végül pedig, ami nagyon fontos piszkosul jó szakember és pedagógus.
Vezetőedzőként elért eredményei önmagukért beszélnek, irányításával két bajnoki címet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapat, 2009-ben Bajnokok Ligája, majd egy évvel később Európa-liga csoportkörbe vezette a Lokit. A bajnoki címek értékét növeli, hogy akkor három fronton is helytállt egyszerre a DVSC, a hazai pontvadászat mellett a Magyar Kupában és a nemzetköziben is szerepelt a gárda. Kijelenthetjük, ilyen eredménysorral egy magyar edző sem büszkélkedhet. 2017-ben átvett egy kiesés elől menekülő csapatot és két év szisztematikus munkájával, zömében debreceni nevelésű, fiatal játékosokkal a keretben, harmadik helyre irányította az NB-I legalacsonyabb költségvetésével rendelkező Vasutast. A munka még korántsem fejeződött be, mint többször is írtuk, ez a jövő csapata, bízva abban, hogy a keret egyben marad, egy-két komoly igazolással a következő bajnokságra már merészebb álmokat is megfogalmazhatunk.
A Mester nem csak az első csapatot irányítja, hanem a Debreceni Labdarúgó Akadémiánál is felügyeli a szakmai munkát, egy kiváló kollektívát kovácsolt össze, ahol remek szakmai munka folyik, nem véletlenül választották meg kétszer is a DLA-t a legjobb akadémiának.
Felkérték szövetségi kapitánynak, több klub is csábította kispadjára, de Herczeg András hű maradt szeretett klubjához, nem hagyta el Debrecent. Reméljük, mivel nyáron lejár a szerződése, András folytatja a munkát, továbbra is a DVSC vezetőedzője marad.
A gálán díjazták a legszebb találatot elérő játékost is, az év gólja díjat Zsóri Dániel vehette át, a Ferencváros ellen (élete első élvonalbeli mérkőzésén pályára lépve) szerzett fantasztikus ollózós góljának köszönhetően.
Gratulálunk Herczeg Andrásnak és Zsóri Dánielnek.




