Győzelemmel zárták a bajnoki évet a lányok

A DLA-DEAC U19-es lánycsapata Szombathelyen lépett pályára a záró fordulóban.

0

61453027_3081197778564985_7176650692440883200_n-300x214 Győzelemmel zárták a bajnoki évet a lányok

Az első félidőben kiegyenlített volt inkább a játék, csapatunk álmosan kezdett, ami már-már megszokott tőlük, remélhetőleg, ez változni fog a következő idényben. Fokozatosan javult azonban a játék, ami a második játékrészben jött ki igazán. Szinte a középkezdés után Keczán Zsanett megszerezte a vezetést, ez meg is adta az alaphangot, a lányok belendültek, átvették a játék irányítását, látványos támadásokat vezettek. A 67. percben Éles Réka növelte az előnyt, majd hamarosan Kota Szabina is feliratkozott a gólszerzők közé. A csapat születésnapját ünneplő játékosa, Pintye Vivien góllal ajándékozta meg magát, a csapat pedig győzelemmel lepte meg korosztályos válogatottunkat, akinek ez úton szeretnénk boldog születésnapot kívánni.

Csapatunk a második félidőben parádésan futballozott, minden szempontból megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Szép volt lányok!

Haladás – DLA-DEAC: 0:4 (0:0)

DLA-DEAC: Szabó Nikolett, Pintye Vivien, Éles Réka, Kengye Vivien (Balogh Mercédesz 47’), Sain Anna, Keczán Zsanett, Fekésházy Eszter, Kota Szabina, Kakócz Adelina, Bécsi Barbara, Komlós Lilla

Edző: Üveges Katalin

Gólszerzők: Keczán Zsanett 46’, Éles Réka 67’, Kota Szabina 74’, Pintye Vivien 80’

Üveges Katalin: Eléggé csonka kerettel utaztunk Szombathelyre, több sérültünk van, Illetve a Horváth lányokat a holnapi fustaldöntő miatt ma pihenőt kaptak. Az U16-os csapatból kértünk kölcsön egy játékost, Balogh Mercédeszt, így egy cserével tudtunk kiállni. Azok kaptak most lehetőséget, akik eddig többnyire cserként léptek pályára, de bizonyították, hasznos tagjai a csapatnak, lehet rájuk számítani, Mercédesz is kiválóan oldotta meg a feladatát. Szokásunkhoz híven, álmosan kezdtünk, az első félidőben se mi, se ellenfelünk nem talált be. A második játékrészben a 46. percben megszereztük a vezetést, de elveszítettük Kengye Vivient, húzódás miatt le kellett cserélni. Ez nem okozott fennakadást a játékunkban, kiválóan játszottunk, azt kaptam, amit előzetesen vártam a lányoktól, az edzéseken gyakoroltakból nagyon sok dolgot viszontláttam a pályán, szép gólokat szereztünk. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, igaz, a helyezésünk szempontjából nem volt tétje ennek a találkozónak, de szerettük volna győzelemmel zárni a bajnokságot. A 4. hely, ami jelenleg a realitás, nagy büszkeséggel tölt el, az MTK, Ferencváros, Győr vannak csak előttünk, ezek a csapatok nagyon erős kerettel rendelkeznek, a játékosok java része a felnőtt NB-I-ben edződik, ennek ellenére az ETO otthonából elhoztunk egy pontot. A bajnoki szereplésünk igazolta, jó úton járunk, ez elégedettséggel tölt el engem is és a lányokat is. Pintye Vivien születésnapját ünnepli, neki akartunk kedveskedni ezzel a mostani győzelemmel. A vezetőségtől kaptunk plusz egy napot, amit köszönünk, így a csapat ott lehet a futsaldöntőn, segítenek kiharcolni a DEAC győzelmét.