
Fotó: Derencsényi István
Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a megtisztelő kitüntetésben részesültem, megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy idén én kapom az „Év fiatal tehetsége” elismerést. Idén már átvehettem a korosztály legjobb játékosának odaítélt díjat, amire szintén büszke vagyok, de a mostani díj értékét növeli, hogy míg az előbbinél csapattársaim közül választottak a legjobbnak, itt a DEAC összes utánpótlás sportolójával kellett úgymond „versenyre” kelnem, akik közül többen is megkaphatták volna ezt a díjat. Úgy gondolom, jó szezont tudhatok magam mögött, nem csak csapatomban nyújtottam jó teljesítményt, a korosztályos válogatottban is helyt tudtam állni. Az U19-es együttessel negyedik helyen zártuk a kiemelt bajnokságot, egy kis szerencsével akár dobogón is végezhettünk volna. Hosszú és fárasztó volt a szezon, a foci mellett a tanulásra is koncentrálni kellett, a szünetben próbálom kipihenni a fáradalmakat, próbálok feltöltődni, minél több időt tölteni a családommal, de azért a labda minden nap előkerül. Várom már a felkészülést, a következő bajnokságot, szeretnénk előrébb végezni, úgy gondolom, erre reális az esély. Köszönöm mindenkinek, szüleimnek, edzőmnek, csapattársaimnak, a DEAC vezetőségének, hogy ebben a rangos elismerésben részesülhettem.




