
Az együttes György József vezetőedző és segítőtársa, Okos Csanád irányításával 25 fős létszámmal kezdte meg a munkát a múlt nyáron megismert, ideális felkészülési színtéren. György József még az indulás előtt elmondta, hogy az augusztus 3-áig terjedő időszak fő célja a játékosok állóképességének növelése, konkrétan a speciális erőfejlesztés és az erő-állóképesség fokozása. Az ehhez szükséges speciális eszközöket magukkal vitték a helyszínre. Fontos program volt a csapategységet növelő, a csapatszellemet erősítő játékok, beszélgetések megtartása. A heti tervek között szerepelt egy egész napos gyalogtúra lebonyolítása Jávorkút – Lillafüred – Jávorkút útvonalon, a szívósság növelése és a mentális fejlesztés céljából, de sor került foci házibajnokságra is. A vezetőedző elvárása az volt, hogy a játékosok magas szinten teljesítsék a játékos elemekkel elegyített szakmai programot, amihez elengedhetetlen a jó hozzáállás és a megfelelő munkamorál a sportolók részéről.
A tavalyi, jávorkúti edzőtáborozás remekül sikerült, a kiváló idénykezdés kedvező hatást gyakorolt a csapat egész szezonjára. György József vezetőedző rövidesen értékeli majd az idei edzőtábor eredményeit.




