
Ez most nem akadémistáink napja volt, sajnos a szezon első összecsapásán az MTK mindenben jobbnak bizonyult csapatunknál. Már a 4. percben hátrányba kerültek Joó Zsolt fiai, mire véget ért az első játékrész, a hazaiak már három gólt jegyezhettek. Szünet után tovább nőtt a hátrány, a második játékrészben még ötször betalált a fővárosi gárda a debreceni kapuba.
Semmi baj srácok, fájó ugyan az ilyen nagyarányú vereség, de nem szabad csüggedni, ennél sokkal többre vagytok képesek, keményen kell tovább dolgozni, javítani a hibákat. Bár közhely, de igaz, az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét, az eredmények is jönni fognak. Hosszú még a bajnokság, bőven lesz lehetőség javítani ezt a kisiklást.
MTK – DVSC-DLA: 8:0 (3:0)
DVSC-DLA: Engedi (Schnieider 62’), Török, Molnár, Pirka (Varga 30’), Butor, Szuháj (Nagy Sz. 62’), Nemes, Balogh, Tóth B. (Ludmány 46’), Hornyák (Vida 62’), Sain
Edző: Joó Zsolt
Joó Zsolt: Először is szeretnék gratulálni az MTK-nak a győzelemhez, jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nekünk nem szabad keseregnünk, nagyon fiatal játékosokról van szó, sokat kell még tanulniuk a nagypályás labdarúgásból. Van munkánk bőven, de azt gondolom, vevők rá a gyerekek, az a célunk, hogy a játékosok fejlődjenek mind egyénileg, mind csapatszinten. Nyilván nem az eredmény számít ebben a korosztályban, de nem szeretünk kikapni, fel kell emelni a fejünket és dolgozni tovább, az elvégzett munka eredményességgel is fog párosulni.




