
Mint beharangozónkban írtuk, teljesen kicserélődött Jankovics Sándor csapata, a tavalyi keret egy korosztállyal feljebb lépett, fiatalok léptek a helyükbe. A Kisvárda viszont majdnem teljes egészében az előző szezonbéli csapattal állt ki a mérkőzésre, szemmel látható volt a különbség a két gárda közt. Már bő félórányi játék után el is dőlt a három pont sorsa, a 35. percben ötgólos előnyre tettek szert a vendégek, majd a félidő hajrájában még egyszer betaláltak a debreceni kapuba. A második játékrészben további három találattal kialakították a 0:9-es végeredményt.
DSC-SI – Várda LA: 0:9 (0:6)
DSC-SI: Meszesán, Dihen, Udvarhelyi, Németh (Virág 63’), Zsoldos, Papp P., Borsi, Nagy G. (Zsombik 55’), Zubora, Bacsa (Berki 20’), Rizán
Edző: Jankovics Sándor
Jankovics Sándor: Szinte teljesen azzal a kerettel állt fel a Kisvárda, akikkel tavaly megnyerték a bajnokságit, másfél-két évvel idősebbek, míg nálunk teljesen kicserélődött a társaság, egyedül Zubora maradt az ezüstérmes csapatból. Bő húsz percig próbáltunk helyt állni, de utána kijött a két csapat közti különbség az életkori sajátosságok miatt, magasabbak, fizikálisabbak, gyorsabbak voltak nálunk. Teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Várda, jelenleg ennyivel jobbak nálunk. A kilencgólos vereség ellenére láttam biztató dolgokat, rengeteg munka vár még ránk, azért fogunk dolgozni a hétköznapokon, hogy fokozatosan javuljunk. Vérmes reményeink nem lehetnek az idei bajnokságban, a középmezőnyt céloztuk meg. A jövő csapatát építjük, lépésről-lépésre haladunk előre.





