
Pedig jól kezdődött minden, a Bulath és Bordás góljainak köszönhetően 3-1-re vezettünk és úgy tűnt, hogy ezen a találkozón nem lesz kérdéses a győztes kiléte. Néhány perc után fordult a kocka, és a válogatott kerettag Kopecz vezetésével 5-3-as békéscsabai előnyt mutatott az eredményjelző, amikor érkezett a szokásos korai Köstner-időkérés. A cserként beálló Vámos sokat lendített a csapat játékán, gólokkal, gólpasszokkal hálálta meg a belé fektetett bizalmat. Védekezésben azonban továbbra sem találták a fonalat a lányok, a vendég támadók nagyon könnyedén kerültek helyzetbe és nem is gyakran hibázták el a lövést. A 17. perc közepén Kovács Anett a 10. viharsarki gólt szerezte meg, az előző fordulóban a Vác hazai pályán mindössze 5 gólt volt képes elérni ennyi idő alatt. Mindkét csapatnál hiányoztak a megállító faultok, illetve az a határozott, kemény védekezés, amellyel megakadályozhatták volna az ellenfél támadóit a gólszerzésben. Ennek hatására a 24. percben második 60 másodpercét is beáldozta Köstner, amelynek hatására egygólos vendégelőnyből, egygólos hazai vezetést fabrikáltak Bulathék. Eredményes volt a frissen beállt Petrus, Vámos folytatta kiváló játékát és a kapuban Oguntoyenak voltak szép védései. Az első félidő végén így 15-14 állt az eredményjelzőn.
Jól kezdte a második félidőt is a veretlen DVSC, volt olyan bő egy perc, mikor Oguntoye három védést mutatott be, míg a támadások továbbra is célt értek. A 37. percben Vantara-Kelemen cunder gólja az önbizalomról tesz tanúbizonyságot, ám a következő percekben sem adja fel a nagyon lelkesen küzdő Békéscsaba. A végig nagyon jól játszó Vukajlovic góljával át is vette a vezetést a vendégcsapat, és talán ekkor hitte el először reálisan, hogy ezen a napon két pontot is szerezhet a debreceni arénában. Kovács és Bulath is felnőtt támadásban Vámos remekléséhez, hozzá kell tenni, hogy a debreceni szakvezető sokat forgatta csapatát, keresve a legjobb megoldást. Ide-oda billegett a mérleg nyelve, hol az egyik csapat vezetett, hol a másik. Az 53. percben Tóvizi gólja egy nagyon tudatos és szépen kijátszott akcióból született, jelezvén, hogy a hazai csapat is teljes bedobással küzd a két pontért. Két perccel később Tóvizi nagyon szemfüles gólt szerez, mikor már mindenki azt hitte, hogy elveszti támadásban a labdát a DVSC. Az 57. percben pedig a mérkőzés legjobbja, Vámos tört be, majd szerzett nagyszerű gólt, amellyel végképp eldőlt a találkozó, ekkor már 4 gól volt a Loki előnye. Az utolsó három percben már nem tudott betalálni a hazai csapat, így szoros végeredmény alakult ki (32-30), amely teljes mértékben tükrözi a mérkőzés képét.
Nyerni tudott a DVSC a dolgát nagyon megnehezítő, ugyanakkor eddig pont nélkül álló Békéscsaba ellen, így továbbra is veretlen az első osztályban. Nem ez volt a legjobb találkozója a debreceni hölgykoszorúnak, azonban 2700 néző láthatta, hogy ezek a lányok képesek véres-verejtéket izzadni a győzelemért és egy nagy csapat jellemzője az is lehet, hogy rosszul játszva is diadalmaskodni tud. Nem igazán békés párharc folyt a pályán és a szurkolótáborok között sem, azonban nagyon fontos, hogy előbbiben a piros-fehérek bizonyultak jobbnak és immáron 9 ponttal a zsebben várhatják a válogatott találkozók miatt beiktatott bajnoki szünetet. Szép volt lányok!
DVSC SCHAEFFLER–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 32–30
(15–14)
Debrecen, 2700 néző. V: Horváth P., Marton B.
DVSC: Triffa – Varsányi 1, KOVÁCS ANNA 8 (3), BULATH 6 (3), Bordás 2, Deszpotovics, VANTARA-KELEMEN 4
Csere: Oguntoye. (kapus), VÁMOS P. 7, Karsten, Karnik, Tóvizi 3, Arany, Petrus 1
Edző: Köstner Vilmos
BÉKÉSCSABA: Balog J. – Kovács Anett 3, Vukajlovics 5, J. Agbaba 1, KOPECZ 9 (2), Bottó, Mézes 3
Csere: Horvát D. (kapus), MARINCSÁK N. 6 (2), Kukely 2, Dombi K., Barján 1
Edző: Horváth Roland




