
A vendég DASE játszott fölényben a mérkőzésen, de ez várható volt, hiszen a Józsa csak kevesebb játékossal tudott kiállni a találkozóra. A fölény viszont meddőnek bizonyult, az első félidőben nem tudták bevenni a hazaiak kapuját. Szünet után fokozta a nyomást az agráros alakulat, ennek eredményeképpen Kozma Bence három perc alatt duplázott, amivel meg is nyerték a mérkőzést.
Szép volt srácok!
Józsa – DASE: 0:2 (0:0)
DASE: Sándor, Kozma, Botos, Loós, Palotai, Gáll, Terdik, Grecskó, Pál, Osztotics
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerző: Kozma 48’, 51’
Benczik Zsolt: Ellenfelünk létszámhiányosan állt fel, ennek fényében sokat volt nálunk a labda, irányítottuk a játékot, de kevés helyzetet tudtunk kialakítani. A második félidőben próbáltunk még kezdeményezőbbek lenni, ezt végül siker koronázta, Kozma Bence szép góljaival megnyertük a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak, de dicséret illeti a Józsa csapatát is, becsületesen küzdöttek.




