
Fotó: Rizán Zsolt
Nagy lendülettel kezdte Jankovics Sándor együttese a mérkőzést, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre, fölényben futballoztak. Negyedóra alatt három helyzetüket értékesítették, lényegében már ekkor eldőlt a találkozó. A vendégek a 31. percben szépítettek, de a második játékrészben a sportiskolások ismét visszaállították a háromgólos különbséget. Szemre is tetszetős játékkal megérdemelten nyerte meg csapatunk a mérkőzést.
Szép volt srácok!
DSC-SI – Sényő: 4:1
DSC-SI: Meszesán, Dihen (Nagy G. 46′), Udvarhelyi (Nagy Sz. 46′), Németh (Zsombik 46′), Papp P., Borsi, Zubora (Cserős 85′), Virág (Zsoldos 46′), Tóth M. (Bacsa 74′), Nagy Á. (Szabó 53′), Berki
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Udvarhelyi 5’, 46’, Borsi 14’, Kovács 19’ (öngól)
Jankovics Sándor: Egy szuper első félidőt produkáltunk, nagyon jól játszottunk, amit élmény volt nézni. Domináltunk, irányítottuk a játékot, szépen felépített támadásokat vezettünk. A második játékrészben igyekeztem mindenkinek megadni a játéklehetőséget, nagyon kicsit visszaesett a játékunk, de akik pályára léptek bizonyították, lehet rájuk számítani. A fiúk maradéktalanul betartották, amit kértem tőlünk, sikeresek voltak a letámadásaink, ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, többször megbontottuk a Sényő védelmét. Arra készültünk, hogy megnyerjük ezt a találkozót, amit sikerült megvalósítanunk. Nem volt könnyű dolgunk, ellenfelünknek gyors játékosai voltak, de sikerült őket hatástalanítanunk. Le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, gratulálok a fiúknak! Hétfőtől folytatjuk a munkát, vannak még hibánk a játékunkban, készülünk a Tarpa elleni találkozóra.




