DSC-SI U17: Remek teljesítmény, három pont

Jankovics Sándor együttese a Sényő ellen is folytatta jó szereplését, zsinórban negyedik győzelmüket szerezték meg.

0

IMG_2451-300x170 DSC-SI U17: Remek teljesítmény, három pont

Fotó: Rizán Zsolt

Nagy lendülettel kezdte Jankovics Sándor együttese a mérkőzést, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre, fölényben futballoztak. Negyedóra alatt három helyzetüket értékesítették, lényegében már ekkor eldőlt a találkozó. A vendégek a 31. percben szépítettek, de a második játékrészben a sportiskolások ismét visszaállították a háromgólos különbséget. Szemre is tetszetős játékkal megérdemelten nyerte meg csapatunk a mérkőzést.

Szép volt srácok!

DSC-SI – Sényő: 4:1

DSC-SI: Meszesán, Dihen (Nagy G. 46′), Udvarhelyi (Nagy Sz. 46′), Németh (Zsombik 46′), Papp P., Borsi, Zubora (Cserős 85′), Virág (Zsoldos 46′), Tóth M. (Bacsa 74′), Nagy Á. (Szabó 53′), Berki

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Udvarhelyi 5’, 46’, Borsi 14’, Kovács 19’ (öngól)

Jankovics Sándor: Egy szuper első félidőt produkáltunk, nagyon jól játszottunk, amit élmény volt nézni. Domináltunk, irányítottuk a játékot, szépen felépített támadásokat vezettünk. A második játékrészben igyekeztem mindenkinek megadni a játéklehetőséget, nagyon kicsit visszaesett a játékunk, de akik pályára léptek bizonyították, lehet rájuk számítani. A fiúk maradéktalanul betartották, amit kértem tőlünk, sikeresek voltak a letámadásaink, ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, többször megbontottuk a Sényő védelmét. Arra készültünk, hogy megnyerjük ezt a találkozót, amit sikerült megvalósítanunk. Nem volt könnyű dolgunk, ellenfelünknek gyors játékosai voltak, de sikerült őket hatástalanítanunk. Le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, gratulálok a fiúknak! Hétfőtől folytatjuk a munkát, vannak még hibánk a játékunkban, készülünk a Tarpa elleni találkozóra.