Fotó: É.P.
A páratlan eseményre a klub ügyvezető igazgatója, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna szolgált magyarázattal. Elmondta, Kedden este 10 órakor még minden úgy tűnt, hogy rendben van, a vezetőedzőnek, illetve pályaedzőjének kiszemelt Boér Gábor, valamint Makra Zsolt lesznek az NB III-as csapat szakvezetői. A sajtótájékoztató előtt néhány órával azonban a szakemberek menedzserétől kapott egy üzenetet, hogy mégsem jöhet létre a szerződtetésük. Indoklásként arra hivatkozott, hogy a DEAC hosszútávú terveihez nem tudnak csatlakozni bizonyos pontokon. Erre reagálva az ügyvezető asszony honlapunknak azt az információt adta, hogy azért is érthetetlen számukra ez az ok, mert a többfordulós tárgyalás során biztosították az edzőket, hogy magasabb osztályú megkeresés esetén nem gördítenek akadályt a távozásuk elé. Hozzátette, rendkívül kellemetlenül érinti a klubot a páratlan eset, de néhány napon belül meg kell találniuk a Győrbe távozott Kondás Elemér utódját. (Érdekesség, hogy Boér Gábort éppen a Rába-parti NB II-es gárdától menesztették, így valószínűleg mégsem jön létre az egyébként nem tervezett csere.) A feltételes módot az indokolja, az ügyvezető nem zárta ki, hogy mégis Boér Gáborék ülnek le a DEAC kispadjára.
Az idő némileg sürgeti a fekete-fehér klubot, mert ahogy arról Pöszmet Tibor szakosztályvezető beszélt, eredetileg a jövő héten kezdte volna meg a felkészülést a csapat, amiről mindenképpen a vezetőedző dönt. Az NB III-as gárda egyébként márciusban a második helyről folytatja a pontvadászatot.
Ennyi a szokatlan történet, ami igazán csak akkor nyerhetne értelmet, ha Boér Gáborékat néhány napon belül egy másik kispadon látnánk viszont …
(égerházi)





