Fotó: MASZ
Vasárnap folytatódott a K-betűs debreceni atléták szereplése a tokiói ötkarikás játékokon, Koroknait és Kozákot Kácser Zita követte, aki 3000 méteres akadályfutásban állt rajthoz. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválósága a második előfutamba kapott besorolást, s bár szépen helytállt, a továbbjutásra nem volt reális esélye. Kácser végül futamában 10:43.99-es eredménnyel a 13., összesítésben a 41. helyen végzett az olimpián.
„Próbáltam levenni magamról a terhet, úgy voltam vele, hogy a többiek csináljanak, amit akarnak, hiszen tudtam, hogy mennyivel erősebbek, mint én – értékelte reálisan futását atlétánk a magyar szövetség sajtóirodájának. – Feltétlenül ki akartam hozni magamból a maximumot, ez volt az elsődleges célom, illetve szerettem volna élvezni, hogy egy olimpián versenyezhetek. Nem tervezek élsportolóként tovább versenyezni, a 2019-es szint és az olimpia elhalasztása után nagyon nagy erő kellett, hogy kitoljam a karrierem, de úgy érzem, hogy a körülményekhez képest egész jól megoldottam a helyzetet. Ez a csúcspontja a karrieremnek, sikerült, ahogy sikerült, a lényeg, hogy kint voltam egy olimpián.”
Olimpia, atlétika, 3000 méteres akadályfutás, 2. előfutam
13. Kácser Zita (10:43.99)
P.G.




