
Szerencsés helyzetben vagyok, ebben a korosztályban, több olyan játékos van, köztük Sanyi is, akik már megütik az akadémiai szintet. Tóth Sanyi a kiemelt tehetségek közé tartozik, ösztönösen olyan dolgokra képes, melyeket másoknak tanulniuk kell. A DEAC-nál ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd egy év kivételével, gyermekkora óta egyesületünknél futballozik. Technikailag kiemelkedik a korosztályából, tudását jól kamatoztatja a mérkőzéseken. Jól lát a pályán, jól támadja az üres területeket, mindig megjátszható, helyzetbe tud kerülni, lehetőségeit jó százalékban értékesíti. Ezt bizonyítja, hogy a csapat legeredményesebb játékosa, a bajnokság góllövő listáját is ő vezeti. Jó versenyző típus, megvan benne a győzni akarás, mindent megtesz a sikerért. Képes a váratlanra, jó a cselezőkészsége, egy az egyben bárkit képes megverni. Akkor sem bizonytalanodik el, ha nem úgy sikerül egy-egy cselt kivitelezni, ahogy szeretné, bátran megcsinálja újra. Labdavezetés közben is fent van a feje, ezáltal folyamatosan látja ellenfele mozgását. Korához képest erős lövései vannak, pontosak a pontrúgásai, melyekből elég hatékony tud lenni. Nagyon komolyan veszi a labdarúgást, edzésmunkája dicséretes, sokszor a foglalkozások után is kint marad a pályán. Magatartásával soha nem volt probléma, rendes, tisztelettudó srác. Volt már korábban próbajátékon a Debreceni Labdarúgó Akadémián, de még csapatjáték terén voltak hiányosságai. Ez valahol érthető, hiszen egy akkor 11 éves gyereknél még az „én és a labda” korszaka a jellemző. Ebben még javulnia kell, az összjátékból jobban ki kellene vennie a részét, de úgy gondolom, e téren is sokat fejlődött az elmúlt években. Nagyon elszánt, alázatos, komoly céljai vannak a labdarúgásban, profi játékos szeretne lenni, melyhez meg is van a tehetsége. Véleményem szerint, megérett ahhoz, hogy az akadémián folytassa a futballt.
KZT




