Fotó: Derencsényi István / DVSC
Lezárult a 30. forduló, mely debreceni szempontból, ugyan úgy, mint az előzők, nem alakult kedvezően. Kondás Elmér együttesétől bravúrt vártak a szurkolók, de nem sikerült pontot szerezni a Sóstói Stadionban a szerda esti mérkőzésen. A Loki mestere pedig alaposan megszervezte a csapat védekezését, mely működött is, egészen a 83. percig, viszont egy helyezkedési hibát kihasznált a Fehérvár, mellyel el is dőlt a mérkőzés. Érthetetlen, hogy ennél a szituációnál a rövid oldali kapufánál nem állt debreceni játékos, de ugyan úgy érthetetlen a szabálytalankodó Varga belépője is. Ezek a megmozdulások sajnos benne vannak középpályásunk játékában, örülhet, hogy megúszta sárgával, láttunk már ilyen szabálytalanság után piros lapot villanni. A helyzetek számát tekintve talán reálisabb lett volna a döntetlen, de várható volt, előbb-utóbb góllá érik a Videoton fölénye.
Úgy néz ki, a kiesés elleni harcból kiszállt a Zalaegerszeg, Újpest és a Paks, a kék-fehérek előnye 7 pontra nőtt, míg a lilák és az atomvárosiak 5 egységre távolodtak el a DVSC-től. Ami öröm az ürömben, és életben tartja a reményt, hogy a Kisvárda ebben a fordulóban nem szerzett pontot, jelen állás szerint a két piros-fehér alakulat között dől el, mely csapat folytathatja a következő szezont az élvonalban.
A folytatásban már nem lesz elég az egy-egy pont megszerzése, csak a győzelem tarthatja életben a debreceni reményeket. Vasárnap keleti rangadó vár a Lokomotívra, az 5. helyen álló DVTK látogat a Nagyerdei Stadionba. A borsodi alakulatnak sem tett jót a kényszerszünet, az újrakezdés utáni 5 mérkőzésen csak 4 pontot tudtak begyűjteni. Ennek a találkozónak szinte csak a Loki számára van tétje, hiszen a Diósgyőr már nem érhet oda a dobogóra, viszont rangadóról lévén szó, biztos, hogy oda fogják tenni magukat. Nem vár könnyű mérkőzés Kondás Elemér együttesére, ráadásul Bódi Ádámra nem számíthat a vezetőedzőnk, mivel Fehérváron piros lapot kapott. Nem tudni pontosan mi is történt, de ha a jegyzőkönyvbe az került, hogy megsértette a játékvezetőt, előfordulhat, hogy a Loki karmesterét már nem látjuk a pályán a hátralévő fordulókban.
Az alsóház jelenlegi állása:
7.ZTE FC 30 10 9 11 6 39
8.ÚJPEST FC 30 10 7 13 -5 37
9.PAKSI FC 30 10 7 13 -7 37
10.KISVÁRDA MASTER GOOD 30 10 5 15 -4 35
11.DVSC 30 9 5 16 -14 32
12.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 30 4 2 24 -45 14
Legnagyobb – már ha nem az egyetlen riválisunk – a Kisvárda a 31. fordulóban Kaposvárra látogat, nagy eséllyel három ponttal térnek majd haza a somogyi fővárosból, kérdés, a vendéglátók melyik arcukat mutatják hétvégén. A Paks a Puskás Akadémia otthonában lép pályára, az Újpest pedig az Üllői úton vendégszerepel.
Sorsdöntő forduló előtt áll a DVSC, ha nem sikerül itthon tartani vasárnap a pontokat, a riválisok viszont nyernek, szinte borítékolható, hogy az élvonal következő évi küzdelmei debreceni csapat nélkül kezdődnek meg. Taktikázni, mérlegelni már nem lehet, csak a győzelem az elfogadható!




