Magasabb intenzitással készülnek a futsalosok

Elek Gergő vezetőedző rendkívül elégedett tanítványaival, a DEAC férfi futsalosai remek hangulatban, erőnléti és labdás edzésekkel készülnek az új szezonra.

0

Futsal-kép-300x200 Magasabb intenzitással készülnek a futsalosokFotó: Derencsényi István

Repülőrajtot vett, és sikeres szezont zárt tavaly a DEAC férfi futsalcsapata, amely végül a hetedik helyen zárta az alapszakaszt, s csupán öt ponttal maradt le a felsőházba jutásról. A nyáron négy új játékossal is erősödtek az egyetemisták, akik egyre intenzívebb tréningekkel készülnek az előttük álló kihívásokra.

A játékosok fizikai állapotára nem lehet panaszom, hétről-hétre nagy terhelést kapnak a fiúk, s jól bírják a strapát – mosolygott Elek Gergő, a gárda vezetőedzője. – Az új érkezőknek még be kell épülniük a csapatba, hiszen míg nekünk volt lehetőségünk egy hónapot edzeni a korlátozások enyhítését követően, ők március óta nem értek labdába. Most látszik csak igazán, hogy mennyire hasznos volt az az időszak, mert a velünk készülő játékosok jobb labdaérzékeléssel rendelkeznek, de szerencsére az újak is megvillantották azon erényeiket, amikre az igazolásukkor felfigyeltünk. Sikeresen túl vagyunk a felméréseken, az eredmények pedig felülmúlták az előzetes várakozásaimat, nagyon elégedett vagyok a srácokkal. Elsősorban az edzések színvonalának növekedését emelném ki, sokat léptünk előre tavalyhoz képest, magasabb intenzitással zajlanak a tréningek, ami főként a játékoskeret minőségének köszönhető.”

A pontos bajnoki menetrendre egyelőre várnunk kell, annyi azonban bizonyos, hogy Elek Gergő legénysége a felkészülés során a Berettyóújfaluval és az Újpesttel is összeméri erejét.

„Napi két edzéssel készülünk a bajnoki rajtra, délutánonként labdával gyakorlunk, míg délelőtt rendre az erőnlét fejlesztésére kerül a hangsúly – folytatta a szakember. – Jelen állás szerint négy edzőmérkőzésen is pályára lépünk majd, ami kitűnően szolgálja a felkészülésünket, bízom benne, hogy az utolsó hetekre a kirakós minden darabja a helyére kerül. Nem merek arra gondolni, hogy a járványhelyzet miatt csúszással indul a szezon, kizárólag pozitív energiákat szeretnék beengedni az öltözőbe, teljes gőzzel dolgozunk a folyamatos fejlődés érdekében. Nincsenek konkrét elvárásaim, de mostanában gyakran beszélgetünk a felsőházba jutásról, ami a keret erősségének ismeretében reális célkitűzésnek tűnik.”

P.G.