DLA U13: Magabiztos győzelem a bajnoki rajton

Madar Csaba együttese a szezonnyitón bezsebelte a három pontot Salgótarjánban.

0

DSC5416-Medium-300x175 DLA U13: Magabiztos győzelem a bajnoki rajtonFotó: Kovács Péter/DLA

Mind a csapat, mind az új tréner, Madar Csaba az első bajnokijára készült, szerettek volna jól bemutatkozni a szezonkezdeten. Ezt a célt sikerült teljesíteniük Salgótarjánban, mindkét félidőben két gólt szerezve magabiztosan szerezték meg első három pontjukat akadémistáink. Még 10 perc sem telt el a találkozóból, már két góllal vezettek a debreceni ifjak, Törő és Szécsi góljainak köszönhetően, majd fordulás után Tóth Nándor és Kovács Tamás duplázták meg az előnyt.

Szép volt srácok!

SBTC – DVSC-DLA: 0:4 (0:2)

DVSC.DLA: Csontos, Krizsán, Nagy Z., Kiss B., Kovács T., Kovács B., Asztalos, Törő, Tóth S., Szécsi, Sánta

Cserék: Bécsi, Róna, Nyikos, Bári, Szakács, Tóth N., Szalóki

Vezetőedző: Madar Csaba

Gólszerzők: Törő 2’, Szécsi 7’, Tóth N. 42’, Kovács T. 60’

Madar Csaba: Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, átlövésekből hamar kétgólos előnyre tettünk szert, melyet szép támadások végén megdupláztunk a második félidőben, a folytatásban viszont átvettük ellenfelünk lassú tempóját, nem tudtunk kellőképpen felpörögni, ezért nem sikerült több gólt szereznünk. Az akarattal nem volt gond, viszont hiányoltam a több kombinatív játékot, ebben mindenképp előre kell még lépnünk. Védelmünket igazán nem tette próbára a Salgótarján, kapusunknak egyszer sem kellett játékba avatkoznia. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!