A DSC-SI filozófiája: játékosokat nevelni a DVSC számára

A Debreceni Sportcentrum Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját, amely egyesület többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt bonyolított le a két évtized alatt. Mindezek mellett utánpótlás nevelés terén is vezető szerepet tölt be a debreceni sportban.

0

118949770_2782404435371358_5491825676933030665_o-1-300x208 A DSC-SI filozófiája: játékosokat nevelni a DVSC számára

A DSC-SI 13 szakosztályt működtet, ezen belül az egyik legnagyobb tömegbázissal a labdarúgó szakosztály rendelkezik. Visszatekintőnkben a labdarúgást vesszük górcső alá, de nem csak az elmúlt két évtizedet. Ebben segítségünkre lesz Jankovics Sándor, aki már 30 éve dolgozik edzőként az egyesületnél.

Az elmúlt 30 évben sok olyan fiatal pallérozódott a DSC-SI – korábban Debreceni Sportiskola, DVSC-DSI – utánpótlásában, akik idővel a DVSC-ben folytatták labdarúgó pályafutásukat, többen magyar válogatottnak mondhatják magukat, illetve külföldön is futballoztak. A teljesség igénye nélkül néhány nevet sorolunk fel: Sándor Tamás, Dombi Tibor, Bernáth Csaba, Kulcsár Tamás, Szabó János (jelenleg a DSC-SI edzője – szerk.), Böőr Zoltán, Tőzsér Dániel, Nagy Zoltán, Erdélyi Miklós, Kiss Zoltán, Kinyik Ákos, Balogh Norbert, Varga Kevin. – Nagyon büszkék vagyunk ezekre a labdarúgókra, nagyszerű volt velük dolgozni. Jó érzéssel tölt el minket, hogy annak a rengeteg munkának, melyet elvégeztünk, beérett a gyümölcse, felnőtt játékosként pályára léphettek a DVSC színeiben. Sikerük valahol a Sportiskola edzőinek sikere is, hiszen nálunk pallérozódtak, váltak egyre jobb labdarúgóvá. Ami fájó pont, mikor a játékosok egy-egy interjúban felelevenítik fiatal éveiket, nem mindenki említi a Sportiskolát – fogalmazott Jankovics Sándor.

118653058_927551267740127_1423139349986333975_o-300x225 A DSC-SI filozófiája: játékosokat nevelni a DVSC számára

A Sportiskola filozófiája soha nem változott az évek alatt: játékosokat nevelni a DVSC számára. – Soha nem az volt a célunk, hogy bajnokságot nyerjünk, sokkal fontosabb volt a képzés, nevelés. A labdarúgás mellett arra tanítottuk, tanítjuk a gyerekeket, hogy soha ne adják fel, ha elesnek, fel kell állni és menni tovább, mindig küzdjenek. Úgy gondolom, jó munkát végeztünk az elmúlt 30 évben, ezt a fentebb említett nevek bizonyítják. Volt olyan időszak, mikor egyszerre 10 játékosunkat hívták be a korosztályos válogatottba. Ezek a gyerekek húzták magukkal azokat, akik kevésbé voltak tehetségesek, így megmaradtak a futballban, ha nem is az élvonalban, de valamelyik bajnokságban játszottak felnőttként. Azért azt mindenképp megemlíteném, idén 35 éve, hogy ifi B csapatunk az első forduló vereségét követően minden meccsét megnyerve bajnoki címet szerzett – folytatta gondolatmenetét az Életmű-díjjal kitüntetett edző.

30 év alatt kiváló szakemberek dolgoztak a Sportiskolánál, mely garancia volt a minőségi munkára. Szintén a teljesség igénye nélkül említenénk meg néhány nevet: Sidó Csaba, Csende Sándor, Herczeg András, Zolnai Lajos, Szabó Béla, Szilágyi József, Gócs Lajos. – Megtisztelő volt velük dolgozni, jó közösséget alkottunk, soha nem volt közöttünk ellentét, inkább motiváltuk, segítettük egymást, sokat tanultunk egymástól – mondta a DVSC egykori játékosa.

78216287_723525738142682_3019406002438012928_o-300x200 A DSC-SI filozófiája: játékosokat nevelni a DVSC számára

A Sportiskolánál jelenleg is azon dolgoznak, hogy segítsék a debreceni labdarúgást, azokat a fiatalokat, akik teljesítményükkel meggyőzik a szakembereket, „átadják” a Debreceni Labdarúgó Akadémiának. – Mai napig a fülemben cseng Becsky András (ügyvezető igazgató – szerk.) mondata, aki kinevezése után úgy fogalmazott: Uraim, önök a szakma, az én feladatom, hogy megteremtsem azokat a feltételeket, melyek kellenek a 13 szakosztály működéséhez. A feltételek adottak, továbbra is azért dolgozunk Kozma Mihály szakosztályvezető irányításával, hogy minél több tehetséges gyereket neveljünk. Büszkék vagyunk arra, hogy idén is 12 tehetséges gyerekünk került át az akadémiához, illetve arra, hogy hogy két éve már az óvodás Bozsik-programban is részt tudunk venni, melyben Selyem Nándorral közösen dolgozunk. Az elmúlt időszakban 20 óvodás ismerkedett a Sportiskolánál a labdarúgás alapjaival. A Debrecenben működő utánpótlásműhelyekre nem konkurenciaként tekintünk, hiszen az a közös érdek, hogy városunk labdarúgásáért dolgozzunk. Ahhoz, hogy minél képzettebb játékosok kerüljenek a DVSC-hez, összefogásra lenne szükség, bízom benne, ez az összefogás erősödni fog a jövőben. Az elmúlt 30 év, melyet a Sportiskolánál töltöttem, az időnkénti nehézségek ellenére is örömteli volt, vezetők, edzők, gyerekek, szülők sokat tettek azért, hogy most itt tartunk. Remélem, még hosszú évekig dolgozhatok az utánpótlásban, taníthatom a gyerekeknek a futballt, a labdarúgás szeretetét – zárta mondandóját Jankovics Sándor.

KZT