Jégkorong: Tízperces rövidzárlat vezetett a DEAC brassói vereségéhez

Hamar előnybe került a DEAC jégkorongcsapata Brassóban, ám a második játékrész derekán háromszor is betaláltak vendéglátóink, így otthon tartották mindhárom pontot.

0

BRASSÓDEAC-300x196 Jégkorong: Tízperces rövidzárlat vezetett a DEAC brassói vereségéhezFotó: Corona Brasov

Közeleg az alapszakasz vége, így felgyorsultak az események a jégkorong Erste Ligában, a DEAC például a héten négy mérkőzést is vív, a hétfői, Ferencváros elleni fiaskót három erdélyi mérkőzés követi. Elsőként csütörtök este, Brassóban volt jelenésük az egyetemistáknak, s mivel a bajnokság talán legerősebb játékoskeretével rendelkező rivális otthonából idén mindössze az UTE tudott ponttal távozni, kőkemény erőpróbának néztünk elébe. Bizakodásra adott okot, hogy a két csapat egy héttel korábban rendezett, debreceni mérkőzésén csupán szétlövés után szenvedtünk vereséget a brassóiaktól, a hasonlóan szoros eredményhez elsősorban a támadójátékunk hatékonyságán kellett javítani.

Az első percek képe alapján úgy tűnt, ezzel nem lesz probléma, cseh légiósaink ugyanis sortűzzel kínálták meg a brassói hálóőrt, Kulesov pedig egy kontra végén már Tőkét is kicselezte, ám lövése az oldalhálóban kötött ki. Nem úgy Bogesicsé, aki egy remek szóló végén távoli lökettel mattolta a kapust, hat perc elteltével vezetést szerezve az egyetemistáknak. A brassóiak nincsenek hozzászokva, hogy hátrányban hokizzanak, a bekapott gól pedig láthatóan meg is zavarta Dave MacQueen legénységét, a hazaiak ugyanis nem tudták fokozni a nyomást, kevés akciónál jutott el Hetényihez a korong. A játékrész feléhez érve ráadásul Kozma másodszor is bevette a hazai kaput, ám sajnos a ketrec már a lövés előtt elmozdult helyéről, így a játékvezetők helyesen érvénytelenítették a találatot. Ennek ellenére a folytatás is a DEAC kénye-kedve szerint alakult, brassói oldalon csupán Dame-Malka veszélyes lövését jegyezhettük fel, míg a gyors és agilisan játszó egyetemisták Dalecky és Szűcs kiugratásánál is közel jártak az újabb gólhoz.

Két debreceni emberelőnyös szituációval kezdődött a második harmad, ám szokatlanul lassan és körülményesen szövögettük a támadásainkat, így nem forgott különösebb veszélyben a hazaiak kapuja. A kiegészülést követően magára talált az első huszonöt percet átszundizó Brassó, s első nagyobb helyzetét gólra is váltotta riválisunk, Wilson remek keresztpasszát Tranca vágta a hálóba. A folytatás sem alakult debreceni szíveket melengetően, hiszen három perccel később egy kapu mögül visszatett korongra Molnár Zsombor érkezett, emelése pedig utat talált Hetényi kapujába, így már a brassóiaknál volt az előny. A mérkőzés ezen periódusában egyértelműen a DEAC fölé kerekedett vendéglátója, sajnos sem védekezésben, sem támadásban nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, mint az első felvonásban. Ilyformán menetrendszerűen érkezett a harmadik hazai találat, Klempa lőtte ki a hosszú sarkot, ezzel megduplázva a Brassó előnyét. A pikáns, hat kiállítást is hozó hajrában még Kloz és Dalecky is szépíthetett volna, ám ebben a periódusban semmi nem úgy sült el, ahogyan a mieink tervezték.

Javítási lehetőséget kínált a záró harmad, ám azzal is tisztában voltunk, hogy kétgólos hátrányból felállni Brassóban nem könnyű küldetés. A dörzsölt hazaiak az idővel is játszottak, taktikusan, fegyelmezetten védekeztek, miközben kontráik továbbra is folyamatos gólveszélyt hordoztak magukban. Sándor kiállítása után emberelőnybe kerültek a brassóiak, s bár gól nem született a kiállítás ideje alatt, tovább peregtek a percek, egyre távolabb került a DEAC a pontszerzéstől. A hajrában sem változott a játék képe, a mezőnyben a küzdelem dominált, ám a kapuk nem forogtak veszélyben. A kemény, férfias rangadó lezárásaként még egy tömegjelenet idézte meg a Laokoón-csoportot, de az állás már nem változott, 3–1-es vereséget szenvedett a DEAC jégkorongcsapata az erdélyi túra első állomásán. Javítási lehetőség péntek este, Gyergyószentmiklóson.

Jégkorong Erste Liga

Corona Brasov Wolves (romániai) – DEAC 3–1 (0–1, 3–0, 0–0)

DEAC: Hetényi – Bogesics 1, Berta – Kloz, Vokla – Sándor F., Kiss R. – Szűcs I., Pisarik, Kiss P. – Dalecky, Novotny, Izacky – Hári N., Pesztunov, Kulesov – Molnár D., Kozma F., Mazzag

Edző: David Musial

P.G.