
Fotó: Égerházi Péter
Amikor Petőfi Sándor annak idején papírra vetette a Szeptember végén sorait, csípős, hideg szél és zuhogó eső helyett nyíló virágokat és zöldellő nyárfát képzelt maga elé, az idei kurta-furcsa évben azonban még a vénasszonyok nyara is elmaradt, így meglehetősen zord időjárási körülmények között rendezték hétfő este a labdarúgó NB II 10. fordulójának zárómérkőzését. Ennek ellenére négyezernél is többen vették a Nagyerdei Stadion felé az irányt, ami egyfelől a frissen igazolt Dzsudzsák Balázs turisztikai vonzerejének, másrészt a mérkőzés patinájának köszönhető, ugyanis a statisztikusok szerint ötvenkilencedik alkalommal mérte össze erejét a két vidéki fellegvár, Debrecen és Pécs együttese. A papírforma egyértelműen a házigazda győzelmét vetítette elő, amelynek kapuját ezúttal Zöldesi Illés védte, a kispadra pedig az első csapattal egy hete tréningező Szalánczi Zoltán ülhetett le, míg a mezőnyben nem változtatott Kondás Elemér, a régi-új közönségkedvenc, Dzsudzsák Balázs hazatérését követő első debreceni mérkőzésén csereként lépett pályára.
Kifejezetten jó iramban kezdődött a találkozó, a játék intenzitása az esőével vetekedett, s meglehetősen bátor szellemben léptek fel a pécsiek, akiknél Geiger Norbert jól szervezte a játékot, a baloldalon pedig Hegedűs Márk felfutásai hordoztak magukban veszélyt. Az első helyzet mégis a debreceniek előtt adódott, amelyből a vezetést is megszerezte a házigazda, Bárány forgatta ki a labdát Ferenczinek, aki jó ütemben ívelt középre, az érkező Sós Bence pedig védőjét túlugorva a bal felső sarokba fejelt. Az előny birtokában már felszabadultan futballozott a DVSC, nem sokkal később ismét Ferenczi lódult meg a balon, ám ezúttal a lövést választotta, ami Rácz lábán irányt változtatva lett igazán veszélyes, Helesfay azonban látványos robinzonáddal kipaskolta a bal felsőbe tartó labdát. A korábban a válogatott keretbe is behívott balhátvéd mellett Kusnyír és Bárány is kiemelkedett a mezőnyből, előbbi kétszer is utóbbi fejére varázsolta a labdát, ám a DEAC-tól igazolt kiválóság célt tévesztett. Ilyen előzmények után váratlanul jött az első igazán komoly pécsi lehetőség, ami kis híján góllal zárult, ám hiába ültette hintába Hegedűs már Zöldesi kapust is, Ferenczi János a gólvonalról tisztázni tudott. A vendégek játéka a félidő második felére alaposan visszaesett, Hegedűs helyzetén kívül Adamcsek szabadrúgását jegyezhettük fel pécsi oldalon, amely előtt a bakonyi keménymag rigmusokba foglalva kérte a támadót, hogy a kaput vegye célba – a kimenetelt látva minden más megoldás okosabb lett volna. A játékrész hajrájában Sós Bence még könnyedén megduplázhatta volna gólja számát, ám Helesfay hatalmas bravúrral védte éles szögből leadott lövését, így egygólos debreceni vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek.
A fordulás után is többet birtokolta a labdát a Debrecen, ám az első ziccer a pécsiek előtt adódott, a Zöldesit kicselező Grabant passzából Hegedűs senkitől sem zavartatva lőhetett kapura, ám a gólvonalon álló Kinyik lábáról szögletre vágódott a labda. Ami nem ment akcióból, összejött büntetőből a vendégeknek, a 61. percben ugyanis egy pécsi sarokrúgás után Poór keringőzött szabálytalanul Adamcsekkel, a megítélt tizenegyest pedig a sértett a jobb alsó sarokba bombázta. Sokáig nem keseregtek a mieink, egymást követték a gyors, kombinatív debreceni támadások, a mérkőzésről mérkőzésre egyre agilisabban futballozó Bárány Donát beadása centikkel ment el a kapu torkában érkező Bévárdi lába előtt, egy perccel később azonban már maga Bárány volt a befejező, a húszesztendős támadó Ferenczi bal oldali beadása után előzte meg Prekletet, és közeli fejessel juttatta ismét vezetéshez a DVSC-t. A debreceni szurkolók talán a gólnál is jobban örültek egy cserének, s nem véletlenül, tizenkét év után láthatták ugyanis újra piros-fehér mezben Dzsudzsák Balázst, aki elsőre húsz percet kapott Kondás mestertől. A válogatott klasszis előbb Ferenczinek adott remek labdát, ám a lövést bravúrral hárította Helesfay, majd szabadrúgásból ívelt a pécsi kapu elé, ekkor pedig már az egyébiránt kiválóan védő hálóőr is tehetetlen volt, Kinyik pontos fejessel biztosította be a debreceni győzelmet. A hajrában még becsülettel mentek előre a vendégek, ám nem sikerült kozmetikázniuk az eredményen, így újabb magabiztos győzelmet aratott saját közönsége előtt a DVSC, amely megőrizte első helyét a bajnoki táblázaton. A szurkolók vastapsától még az eső is alábbhagyott, a második gólszerzőnk tiszteletére pedig új rigmus is született a Nagyerdei Stadionban, melynek nyomdafestéket tűrő változata így hangzik: Bárány berúgta!
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
DVSC-Pécs 3:1 (1:0)
Nagyerdei Stadion, 4180 néző. Vezette: Németh Á.
DVSC: Zöldesi – Kusnyír, Kinyik, Poór, Korhut – Bódi (Tischler, 85′), Varga J., Bényei Á., Ferenczi – Sós (Bévárdi, 55′), Bárány (Dzsudzsák, 73′)
Vezetőedző: Kondás Elemér
Pécs: Helesfay – Sági (Króner, 16′), Rácz, Futó, Katona, Kónya, Adamcsek, Hegedűs (Tihanyi, 74′), Geiger (Óvári, 60′), Preklet, Grabant
Vezetőedző: Vas László
Gólszerzők: Sós 9′, Bárány 67′, Kinyik 81′ illetve Adamcsek 62′
P.G.




