DEAC U15: A Sárrétit is kipipálták a srácok

A Debreceni Egyetem korosztályos labdarúgócsapata folytatta jó szereplését, a 10. fordulóban elhozta a három pontot a Gyöngyhalász otthonából.

0

sporteredmények-300x150 DEAC U15: A Sárrétit is kipipálták a srácok

Kilenc meccs, hét győzelem, két döntetlen. Ezt a remek mérleget tudhatja megáénak Benczik Zsolt együttese, mely eredménysorral a táblázat élén állnak a fekete-fehérek. A 10. fordulóban ezt a sikerszériát szerették volna folytatni a debreceni fiatalok, ez látva soros ellenfelének, a Sárrétinek eredményeit, nem tűnt megoldhatatlan feladatnak. Annak azonban figyelmeztető jelnek kellett lennie, hogy a Gyöngyhalászok az előző fordulóban megszerezték a Loki Focisuli skalpját, 3:2-re nyertek a piros-fehérek ellen.

Az egyetemi ifjak nem is vették félvállról a találkozót, végig fegyelmezetten futballoztak, az első pertől éreztették ellenfelükkel, három ponttal fognak távozni Füzesgyarmatból. A hazaiak egy darabig tudták tartani magukat, de úgy is írhatnánk, a DEAC nem tudta gólra váltani fölényét, viszont a 29. percben megtört az ellenállásuk, gyors egymásutánban háromszor kapitulált a védelmük.

A megnyugtató előny birtokában sem vettek vissza a debreceniek a lendületből, egyre felszabadultabban és nagy kedvvel játszottak. Helyzeteiket jó százalékban értékesítették, mire a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek, összesen 10 találatot jegyezhettek. Incze és Juscsák alaposan kivette részét a góltermésből, előbbi 4, utóbbi 3 alkalommal volt eredményes.

Szép volt srácok!

Sárréti Gyöngyhalász – DEAC: 0:10 (0:3)

DEAC: Bíró, Etemez, Papp K. (Széles 51’), Molnár, Kozma (Kecskés 51’), Harasztosi, Juscsák, Deczki (Varga D. 21’), Incze, Mozga (Vida 51’), Sárközi (Sztojka 51’)

Edző: Benczik Zsolt

Gólszerzők: Juscsák 29’, 57’, 71’, Incze 31’, 37’, 60’, 74’, Papp K. 48’, Sárközi 49’, Varga D. 69’

Benczik Zsolt: Mivel ellenfelünk az előző fordulóban meglepő győzelmet aratott riválisunk ellen, azt kértem a csapattól, hogy az első perctől az utolsóig maximális koncentrációval futballozzunk. A játékosok ezt be is tartották, melynek eredménye, hogy végig uraltuk a mérkőzést, igaz, az első félidőben nehezen születtek a gólok, de szünet után felszabadult játékkal, magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Dolgozunk tovább, mert a folytatásban rangadók várnak ránk.

KZT