Fotó: deac.hu
Ötmeccses nyeretlenségi szériájukat igyekeztek megtörni csütörtök délután a DEAC U23-asai a magyar harmadik vonal utolsó előtti helyén álló Eger gárdája ellen. Jesper Gustavsson vezetőedző továbbra sem számíthatott a felnőttekkel készülő Neuwirth Bencére és Kiss Kolosra, valamint a kapitány, Balázsi Soma is csak korlátozott mennyiségű játékperccel állt a svéd szakember rendelkezésére.
A vendégek számára indult jobban az első negyed, Máté Balázs két triplája is utat talált a cívisvárosiak gyűrűjébe. 12-6-os egri vezetésnél Sólyom Bence vezérletével egy 8-0-s etapot futott a hajdúsági alakulat, melynek köszönhetően előnybe kerültek Fábián Szabolcsék. (14-12) A hevesiek a debreceni nevelésű Csomor Péter kosarával 18-18-nál utolérték a házigazdákat, majd a játékrész végén Ungi Keve kettesével már ismét a kék-fehérek voltak kedvezőbb helyzetben. (21-23)
A második felvonás is Váczi Péter tanítványainak fölényét hozta, Csomor hármasával már tíz pont volt a DEAC hátránya. (23-33) Csapatunkban Pollák Balázs tartotta a lelket, a kritikus időszakban zsinórban hét egységet tett be a közösbe, ezzel versenyben tartva a mieinket. A nagyszünetre így is a kék oroszlánok vonulhattak jobb szájízzel, 42-34-es egri előnynél ért véget az első húsz perc.
Sajnos a hosszabb pihenő sem hozta meg a várt áttörést, nem sikerült rendet tenni a fejekben, a koncentráltabban és sikeréhesebben kosárlabdázó egriek pedig joggal érezhették, hogy bőven lehet keresnivalójuk a végelszámolásnál. A Máté-Csomor párossal továbbra sem tudott mit kezdeni a hazaiak védelme, a győzelem esélye pedig elúszni látszott Tóth Gergőék számára.
Tizennyolc pontos, 74-56-os vendégfórnál az utolsó szalmaszálba igyekeztek belekapaszkodni fiataljaink, Pollák és Balázsi révén ismét tízre csökkent a differencia. (64-74) Mire azonban ifistáink ráébredtek arra, hogy tényleg elveszíthetik a csatát, már késő volt. Hiába a letámadás és a huszáros hajrá, az Eger – teljesen megérdemelten – elvitte a két pontot az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokból.
DEAC U23 – EKE Eger KOK 71-77 (21-23, 13-19, 14-17, 23-18)
DEAC U23: Pollák 32/9, Sólyom 5, Udemezue 10/3, Batbataar 3/3, Fábián 4
Cserék: Balázsi 8/6, Kalassai 4, Kurucz 3/3, Sipos 2, Tóth G., Nemes
Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Jesper Gustavsson: Sokkal többet várok a játékosaimtól, nyilvánvalóan gödörben vagyunk. Fel kell fognunk a helyzet súlyát, és változtatnunk kell a mentalitásunkon, csak így léphetünk előre. Újra hinnünk kell magunkban, hogy visszatérhessünk a megfelelő ösvényre.






