Fotó: MKSZ
Négy DVSC játékossal, két debreceni edzővel és egy masszőrrel utazott Romániába a 19 esztendősek együttese. Szövetségi kapitányuk, a debreceniek vezető mestere Szilágyi Zoltán, és segítője Kudor Kitti első ilyen megmérettetésükre készülnek.
Néhány hete Szilágyi úgy nyilatkozott, csak július 16. után szeretne ismét Magyarországon tartózkodni. Eddig tart ugyanis a nagy esemény. Ekkor játszák majd a döntőt.
A piros-fehér-zöld együttes nehéz kvartettben találta magát a sorsolás után. Úgy is fogalmazhatnánk, halál csoportba kerültek a mieink. Kezdünk a franciákkal, majd következik – sorrendiség nélkül – Norvégia és Szerbia. A felsorolt nemzetek kézilabda kultúráját nem kell külön bemutatni a szurkolóknak.
Tizenhat csapattal indul a sorozat, a négyesekből az első kettő megy tovább. Nyolcan masíroznak a középdöntőbe, ahol ismét két négyes egységet alkotnak majd. Ezekből az első két válogatott játszhatja az elődöntőket, melyekből kialakul a végső sorrend.
A magyar elit hetek óta együtt készül. Sok hír nem szivárgott ki az edzőtáborok menetrendjéből, de úgy gondoljuk így is van rendjén.
Az első összecsapásra 6-án, 11 óra 45-től kerül tehát sor a gall kakasosok ellen. A találkozókat, az Európa-bajnokság minden mérkőzését, az EHF honlapján lehet majd élőben követni.
W.Gy.





