Fotó: Derencsényi István/DVSC
A DVSC keretéből azon 18 játékosra lehetett szavazni, akik legalább nyolc mérkőzésen pályára léptek az idei bajnokság őszi szakaszában. Olvasóink szerint, a csapat gólfelelőse, Bárány Donát volt az ősz legjobbja, aki toronymagasan végzett az első helyen, megelőzve a piros-fehérek játékmesterét, Bódi Ádámot és a fiatal középpályást, Bényei Ágostont.
A Dodó becenévre hallgató játékos a Debreceni Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd felkerülve a fiókcsapatba, a megyei bajnokságban ismerkedett a felnőtt futballal. Az előző szezont kölcsönben az akkor még harmadosztályban szereplő DEAC-nál töltötte, teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemi gárda feljutott az NB-II-be, 20 mérkőzésen 21 gólt szerzett. Nyáron visszatért nevelőegyesületébe, a felkészülést már a DVSC játékosaként kezdte meg. A szurkolók hamar szívükbe zárták a 20 éves támadót, aki a Loki színeiben sem maradt adós a gólokkal, 17 mérkőzésen 12 alkalommal volt eredményes.
– Nagyon örülök és hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam a legtöbb szavazatot, bár nem gondolom, hogy én vagyok a legjobb játékos. Nyáron kerültem az első csapathoz, olyan játékosokkal lehetek egy pályán, akik már nagyon sokat letettek az asztalra, nem csak hazai viszonylatban, hanem külföldön is, melytől én még nagyon messze járok. Tavaly még a harmadosztályban játszottam, kellett egy kis idő, míg felvettem az NB-II ritmusát, igaz, szezon végén a visszajelzésekből azt szűrtem le, jó félévet produkáltam. Egy támadó teljesítményét a góljai határozzák meg, de az, hogy 12 alkalommal sikerült bevennem az ellenfelek kapuját, nem egyedül az én érdemem, ehhez kellettek a társak, nélkülük most nem tartanék itt. Ez a szavazás megerősít abban, jó úton járok, melyről nem szabad letérnem, a jövőben még keményebben, még többet fogok dolgozni, a mérkőzéseken a lehető legtöbbet fogom kihozni magamból. Köszönöm mindazoknak, akik mellettem tették le voksukat, azt tudom ígérni, tavasszal is mindent megteszek a pályán, hogy a csapat minél sikeresebben szerepeljen és a szezon végén bajnokként jussunk vissza az élvonalba – fogalmazott szerényen Bárány Donát.
KZT




