Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Péntek este még Pápán pattogtattak U20-asaink az NBI/B zöld csoportjában, nem egészen egy nappal később pedig már Oroszlányban szólította pályára a kötelesség Balázsi Somáékat. Némi erősítés azért érkezett az előző napi meccskerethez: az OSE ellen már Kiss Kolos, Kalassai Martin és Ságodi Róbert is Jesper Gustavsson rendelkezésére állt.
Fiataljainkat érezhetően hajtotta a bizonyítási vágy a körmendi és a pápai vereségeket követően, alaposan vendéglátóik torkának ugrottak. Ságodi triplája után a negyedik percben már 14-2-es DEAC vezetést mutatott az eredményjelző. A hazaiak mestere, Kertész Zsolt egy időkéréssel próbálta kizökkenteni a hajdúsági ifjakat, azonban Sólyom Bencéék a játékmegszakítás után tovább növelték előnyüket (10-24).
A debreceni henger a második negyedben is remekül működött, Balázsi hármasával elérte a húsz pontot a differencia (18-38). A jelentős távolság ellenére nem adták fel a harcot a becsülettel küzdő piros-feketék, Pap Attila és Szabadfi Márk vezetésével a nagyszünetre négy egységgel közelebb kerültek a mieinkhez (26-42).
A fordulás után visszaállt, majd állandósult a húsz körüli különbség, egyre inkább úgy tűnt, hogy a bajnoki pontok már Kalassai Martinék zsebében vannak. Erre erősített rá Batbataar egy távolival a huszonnyolcadik percben (39-61), amivel valóban el is dőltek az érdemi kérdések.
Sovány vigaszt a záró felvonás nyújthatott az „oroszlánoknak”, melyet 18-11-re megnyertek, de ez már mit sem befolyásolt az ütközet végkimenetelén, melyet magabiztosan 74-61-re húztak be Kiss Kolosék.
OSE Lions U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 61- 74 (10-24, 16-18, 17-21, 18-11)
DEAC KA U20: Ságodi 5/3, Sólyom 8, Balázsi 14/6, Csikai 6/3, Fábián 4
Cserék: Kalassai 17/9, Kiss 9/3, Nemes 6, Batbataar 5/3, Neuwirth
Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Jesper Gustavsson: Az első pillanattól kezdve koncentráltan kosárlabdáztunk, a terhelés ellenére fizikálisan és mentálisan is készen álltunk a mérkőzésre, így az utolsó negyed kivételével érvényre tudtuk juttatni akaratunkat. A negyedik negyedben sem játszottunk rosszul, de a hazaiak elkapták a fonalat, a mi dobásaink pedig már nem estek be.




