Fotó: Nagy Anita/DVSE
Gyors gólváltásokkal indult a mérkőzés, amelyből jól jöttek ki a hazaiak. Decker Ádám centergóljára Oltean Sebastian válaszolt, Molnár Gergely emberelőnyös találatát pedig Tőzsér Dávid egyenlítette ki egy szédületes bombagóllal. Két perccel a vége előtt Kevi Bendegúz révén ismét a Honvédnál volt az előny, melyet névrokona, a debreceni Krasznai Bendegúz egyenlített ki (3-3).
A második negyedben ott folytatták a csapatok, ahol az első játékrészben abbahagyták. Az első gólt csapatkapitányunk, Süveges Máté szerezte, így először a mérkőzésen nálunk volt az előny. Szivós Márton együttese erre hárommal válaszolt – csak azért ennyivel, mert a mai napon is remeklő Kósik Soma kivédte Manhercz Ádám büntetőjét. A DVSE még a félidő előtt szépített Krasznai Bendegúznak köszönhetően, a harmadik negyed elején pedig ki is egyenlített Tőzsér Dávid újabb pazar találatával. Manhercz gólját Zsilák László egyenlítette ki éles szögből, a negyed végét azonban jobban bírta a Honvéd és ellépett kettővel (7-9).
A Honvéd lendülete nem tört meg az utolsó negyedben sem, a debreceniek viszont pontatlanabbakká váltak, amelyet kihasznált a vendég együttes. Három, majd négy góllal mentek el, a végére pedig öt lett a különbség. A DVSE góljait a hazaiak legjobbja, Krasznai Bendegúz, és Oltean Sebastian szállította. A vége 15-10 lett a fővárosiaknak.
E.ON Férfibajnokság, 17. forduló
Debreceni VSE-Budapesti Honvéd 10-15 (3-3, 1-2, 3-4, 3-6)
Gólszerzők: Krasznai 4, Oltean 2, Tőzsér 2, Süveges 1, Zsilák 1, ill. Kevi 3, Decker Á. 3, Manhercz Á. 3, Ekler B. 2, Illés 1, Fejős 1, Chilkó 1, Molnár G. 1
Misoslav Bajin: Nagyon jól tartottuk a lépést az utolsó negyedig az ellenfelünkkel. Támadójátékban sokat fejlődtünk, de mehetett volna ez még jobban is, ha a Honvéd nem lep meg minket a speciális védekezésével. Innentől készülünk a Pécs ellen, ahol szeretnénk még jobb eredményt elérni.




