
A DSI csapata már a mérkőzés második percében megszerezte a vezetést, melyet a szünetig hat gólosra növeltek Szabó János tanítványai. A két csapat között ősszel csupán egy gól volt a különbség a debreceniek javára, most viszont 12-ig meg sem álltak a fiúk, ráadásul egy tucat találatuk mellett nulla kapott góllal zárták a találkozót. A gólszerzésben ezúttal Varga Róbert jeleskedett a legjobban, aki mesterhármast szerzett. Vargának ez volt a harmadik mérkőzése a szezonban, s ezalatt már 5 gólnál tart a debreceni tehetség.
DSC-SI – Mátészalkai MTK 12-0 (6-0)
DSC-SI: Jóga, Vietorisz, Botos, Havasi, Kapczy (Hollós 63’)), Varga, Szemán, Keczán, Bácsi, Házi, Lázár
Edző: Szabó János
Gólszerzők: Botos 2’, Havasi 9’, 75’, Varga 14’, 36’, 55’, Lázár 28’, 58’, Vietorisz 38’, Jóga 43’, Kapczy 46’,
Szabó János: A múltheti jó teljesítményünk után kíváncsian vártam, hogy most melyik arcát mutatja majd a csapatom. Igaz egy szerényebb képességű ellenfél ellen, de nagyon jó hozzáállást tanúsítottak a fiúk. Bár ismét csak 12 fős keret állt rendelkezésemre, a meccs elejétől kezdve odatették magukat a játékosaim, nagyon sima győzelmet arattunk. Annak pedig külön örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, és hogy nem voltunk öncélúak, hanem már biztos vezetésnél is igazi csapatként játszottunk.
U.Á.





