DEAC KA U18: Erősen tartalékosan esély sem volt a Vasas ellen

A Vasas Akadémia/A csapatához látogatott a több sebből vérző U18-as csapatunk a Fiú Országos Junior Bajnokság rájátszásának Piros csoportjában.

0

czermannvasas-300x154 DEAC KA U18: Erősen tartalékosan esély sem volt a Vasas ellenFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

A DEAC-osok majdnem egy hónapnyi szünet után játszottak újra mérkőzést, ám a cívisvárosiaknak sok játékosuk hiányával is meg kellett küzdeniük. Ehhez képest szoros első negyedet vívott a két gárda, Czermann és Hibján vezérletével tartotta magát a Debrecen. Az első szünetre kétpontos Vasas-előnnyel vonultak a gárdák (21-19).

második etap elején 21-21-et mutatott az eredményjelző, majd a Vasas produkált egy 11-0-t, amivel meglépett a hajdúságiaktól. Hosszabb pauza után Udemezue hármasával jelentkeztünk be a meccsbe a 16. percben. Kapaszkodni próbált ugyan a DEAC, de ebben a játékrészben kevés pontot szerzett.

A nagyszünet után ismét összeszedettebb kosárlabdát mutatott be csapatunk, továbbra is Czermann és Hibján, valamint Udemezue játszott a legeredményesebben, a harmadik negyedet is szorosan vesztettük el.

A záró felvonásban ismét állva maradtunk egy 15-0 erejéig, ezért a minimális esély is elúszott a sikerre, amit a hét játékossal felálló, csonka csapattól nem is várhattunk el.
Szerdán lehet javítani, amikor Kádár Tamás alakulata Kaposváron játszik.

Vasas Akadémia-DEAC 84-47 (21-19, 25-6, 16-12, 22-10)

DEAC: Sajgó 3, Hibján 10/6, Turcsik 2, Udemezue 17/6, Czermann 12

Cserék: Hegedűs 3/3, Magyari –

Edző: Kádár Tamás

Kádár Tamás: Nagyon tartalékosan érkeztünk erre a mérkőzésre, de a srácok mindent megtettek, és két negyedben sikerült jól játszanunk. Fel kell emelnünk a fejünket és mostantól a szerdai, Kaposvár meccsre koncentrálni.