Fotó: Kovács Péter/DLA
A kecskeméti győzelem után hazai pályán akarta folytatni sikerszériáját Kolozsi Gergő együttese, mely gárda szombaton a 10. helyen álló Várdát fogadta. Akadémistáink azzal a céllal léptek pályára, hogy begyűjtve az egységeket, megtartják ötpontos előnyüket a Ferencváros előtt. Az esélyek a hajdúsági gárda mellett szóltak, a szabolcsiak viszont borították a papírformát.
Hazai helyzetekkel indult a találkozó, de a jó kezdést nem koronázta siker, két gólszerzési lehetőség maradt kihasználatlanul. Nem úgy a másik oldalon, öt percen belül a vendégek kétszer vették be a debreceni kaput. Nehezen ocsúdtak fel a srácok a gólok okozta sokkból, de rendezték a sorokat, és még szünet előtt, Balogh Máté révén szépítettek.
A második félidőben letisztultabban játszott a piros-fehér alakulat, veszélyes támadásokat vezettek, helyzeteket dolgoztak ki. Hiába azonban minden próbálkozás, a Várda hálója érintetlen maradt, még büntetőből sem sikerült bevenni a kapujukat, maradt az első félidei eredmény, 2:1-re a szabolcsiak nyerték meg a mérkőzést.
DVSC-DLA – Várda LA: 1:2 (1:2)
DVSC-DLA: Sávolt, Rácz (Kiss Z. 68’), Patai, Gergely, Bartha (Kovács B. 65’), Bodnár, Szabó M. (Gajdán 41’), Mona, Tóth B., Balogh M., Nagy M. (Grassi 65’)
Vezetőedző: Kolozsi Gergő
Gólszerző: Balogh M. 38’
Kolozsi Gergő: Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, támadólag léptünk fel, és már az első tíz percben két komoly lehetőség adódott előttünk, de egyiket sem sikerült gólra váltanunk. Ellenfelünk pár percen belül kétgólos előnyre tett szert, ez megzavart minket, kissé kapkodó lett a játékunk, de voltak helyzeteink, melyekből egyet kihasználtunk a félidő végéig. A második játékrészben kiegyenlítődött a játék, ekkor is voltak lehetőségeink, de büntetőből sem sikerül betalálnunk. Ma nem játszottunk jól, a szokásosnál többet hibáztunk, de szerintem a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.
KZT




